Ónos eső – Több százmillió forintos lehet az Ipoly Erdő Zrt. kára

Az előzetes, óvatos becslések szerint is több százmillió forintos kárt okozott az Ipoly Erdő Zrt. erdeiben, tízezer hektáron a múlt heti ónos eső Nógrád és Pest megye határán a Magas-Börzsönyben – tájékoztatta az MTI-t a társaság közönségkapcsolati vezetője szerdán.

Lengyel László elmondta: elsősorban a Magas-Börzsöny, a Nógrád megyei Diósjenő és a Pest megyei Kemence térségében keletkeztek károk, a 400 méter fölötti térszinteken. A jég megtörte a lombkoronákat, derékba törtek, illetve kidőltek a fák – tette hozzá.

Lengyel László tájékoztatása szerint mindenütt mérlegelni kell, hogy hol szükséges új erdő telepítése, hol lehet beavatkozással visszafordítani a folyamatot, ennek terveit most készítik elő.

Mint mondta, több hétig fog tartani a közvetlen károk elhárítása, az Ipoly Erdő Zrt. munkatársai most elsősorban a veszélyelhárításokon, az utak felszabadításán dolgoznak, illetve sok esetben azért kell gyorsan beavatkozni, hogy a jég és a törések okozta sebekben kialakuló gomba- és rovarfertőzések ne terjedhessenek el, és ne rontsák azoknak a fáknak a minőségét, amelyek jövő tavaszra még ki tudnak hajtani.

Hozzátette: a károsult fák nagy része már csak arra alkalmas, hogy energia- illetve tüzifa legyen.

A börzsönyi erdőkben most 12 fakitermelő vállalkozás, és az Ipoly Erdő Zrt. mintegy harminc szakembere dolgozik folyamatosan.

Lengyel László azt kérte a túrázóktól, hogy a Magas-Börzsönybe egyelőre ne induljanak.

Arra is kitért, hogy vannak technikák a hasonló károk elhárítására, amelyeket sikeresen  alkalmaznak is, a mostani azonban más jellegű volt: nem elsősorban az ónos eső tapadt a faágakra, inkább jégkiválás történt a párából. Ezért a tengerszint alatti magasságú területeket – mint a Cserhát vagy a Karancs-Medves vidéke – kevésbé érintette  – tette hozzá.

A balassagyarmati székhelyű Ipoly Erdő Zrt. 64 ezer hektáron gazdálkodik, ebből 28-30 ezer hektárnyi terület a Börzsöny.

Lengyel László azt is elmondta: korábban 1978-ban, 2001-ben és 2004-ben néztek szembe hasonló helyzettel, de a mostani ónos eső okozta a legnagyobb kárt.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.