Ötszázezredik látogatóját ünnepelte a Fővárosi Állat- és Növénykert

Idei félmilliomodik látogatóját fogadta hétfőn a Fővárosi Állat- és Növénykert, Magyarország leglátogatottabb intézménye.

A nem várt fogadtatástól meglepődött Rádi Mátyás és kisfia, Berci többek között egy egy évre szóló tiszteletbérletet kapott ajándékba, majd az állathűtési bemutató keretében segíthettek egy hőségben kimelegedett elefánt megfürdetésében. A Nagyszikla oldalában lakó berbermajmok és a nemrég két báránnyal kibővült sörényes juhcsapat is felfrissülhetett a locsolótömlő segítségével. Sőt, gyümölcslébe fagyasztott gyümölcsdarabokkal is kedveskedtek nekik. A bemutató a szélesszájú orrszarvúaknál zárult, amelyeknek vastag bőrét szintén bőséges vízsugárral hűtötték a gondozók. A városligeti intézmény a nagy melegre tekintettel újfajta, akciós jegyekkel várja látogatóit. Mivel a hőségben elsősorban a délelőtti, de inkább a késő délutáni órákban érkeznek vendégek, az állatkert úgynevezett hűsölőjegyet vezet be hétfőtől. A belépőjegy 16 órától váltható és 25 százalék kedvezményt biztosít a szokásos felnőtt-, diák- és nyugdíjasjegyekhez képest – mondta el Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján. További kedvezményként az állatkert minden megváltott gyerekjegy mellé “hidegjegyet” ad ajándékba, amely 2012. november 5. és 2013. február 28. között egy gyermek ingyenes belépésére jogosít. Az akciók visszavonásig érvényesek, a nyárias időjárás alakulásának függvényében.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.