Románia kitart az atomenergia mellett

Románia folytatja nukleáris energiafejlesztési programját az energiaimporttól való függőség korlátozása érdekében – közölte a Nuclearelectrica állami energiaipari vállalat igazgatója, Pompiliu Budulan.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy az ország déli részén fekvő cernavodai atomerőmű a legbiztonságosabbak egyike a világon. “Ha nem építjük meg (a két tervezett reaktort) Románia elektromos energia importra fog szorulni” – mondta Pompiliu Budulan újságíróknak atomenergia biztonsági szenátusi bizottsági meghallgatását követően. “Mindent megteszünk ennek érdekében, különös tekintettel arra, hogy az EU Bizottság erre meg is adta az engedélyt” – mondta.
Románia két új reaktor építését tervezi a cernavodai atomerőműben, ahol a jelenleg üzemelő két reaktor együttesen 1.400 megawatt kapacitással 18 százalékát fedezi az ország elektromos energia szükségletének. Bukarest tervezi egy második atomerőmű megépítését is. A japán nukleáris krízishelyzet az atomerőmű biztonságát illetően felmerült kétségekkel kapcsolatban Pompiliu Budulan rámutatott, hogy a “Candu” típusú reaktoroknál alkalmazott technológia a “legjobb” és még “soha nem okozott balesetet”. “A cernavodai erőmű a lehető legnagyobb biztonsággal üzemel” – tette hozzá Vajda Borbála, a nukleáris ügyeket felügyelő nemzeti bizottság elnöke.

Ajánlott tartalom

Az INA megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos új stratégiai projektekre vonatkozó szerződéseket írt alá

Az INA horvát olajipari vállalat két szerződést írt alá, egyik egy zöld hidrogénüzem építésére vonatkozik a rijekai finomítóban, a másik egy biometán-előállító létesítményre Sziszekben - közölte a vállalat az MTI-vel kedden. A két új stratégiai projekt együttes értéke 98 millió euró, és várhatóan 2026-ra készül el.