Spóroljon tízezreket a lakásrezsijén!

Ebben az esztendőben több cikkünkben foglalkoztunk azzal, hogy miképpen is csökkenthető jelentősen egy-egy háztartás energiaszámlája.

Mostani írásunkban azt összegezzük, hogyan mérsékelhető a fűtésszámlánk, ami egy magyar háztartásban messze a legnagyobb tétel a kiadások között. Az alapvető ismeretek összegyűjtésében most is az Energia Klub segítette az [origo]-t.  Egy átlagos magyar lakásban a felhasznált összes energia csaknem háromnegyedét fűtésre fordítjuk – állapítja meg az Energia Klub. Ez meglepően nagy arány ahhoz képest, hogy az évnek legfeljebb a felében fűtünk.

A fűtésszámla fele is megspórolható
Beszédes tény az is, hogy egy magyar háztartás lényegesen több energiát használ fel egy ugyanakkora lakás fűtéséhez, mint például osztrák vagy egy német család. Elég, ha csak a rosszul szigetelt épületekre, huzatos ablakokra, szabályozatlan fűtésre, elöregedett kazánokra gondolunk. Van azonban megoldás, ugyanis az elavult fűtési rendszerek korszerűsítésével akár 50 százalékos energiamegtakarítást is elérhetünk. A beruházás nem olcsó mulatság, és hosszú évekre szól, ezért gondos tervezést, előkészítést igényel.
Ha korszerűsíteni szeretnénk a fűtési rendszerünket, akkor a legfontosabb tényező, amit figyelembe kell majd vennünk, a kazán hatásfoka, ugyanis a fűtési rendszer lelke a kazán – figyelmeztet az Energia Klub. A hagyományos, magas vízhőmérséklettel üzemelő kazánok hatásfoka viszonylag alacsony, ezért cserénél inkább válasszuk a kiemelkedően jó hatásfokú berendezést. Ha a régi, elavult kazánokat korszerűbb, magasabb hatásfokú kazánra, netán kondenzációs készülékre cseréljük, akkor jellemzőn 30 -50 százalék tüzelőanyag-megtakarításra számíthatunk.
A hatékony fűtés kulcsa a hőszabályozás, hiszen a legjobb hatásfokú kazán is pazarol, ha feleslegesen fűti a lakást.

Tartsunk tehát mindig olyan hőmérsékletet a szobákban, amennyire éppen szükség van! Minden olyan időszakban, amikor alacsonyabb a helyiség hőmérséklete, kisebb lesz a hővesztesége, és így energiát tudunk megtakarítani. Ezért éjszakára, vagy ha nem használjuk a helyiséget, célszerű a hőmérsékletét csökkenteni. 1 Celsius-fokkal alacsonyabb hőmérséklet körülbelül 6 százalékkal csökkenti a fűtésre fordított energiafelhasználást egy túlfűtött, 23-26 Celsius-fokos lakásban.

Ablakok, ajtók cseréjével 25 százalék megtakarítás érhető el
Rontja a komfortérzetet és túl sokba is kerül, hogy a régebbi épületek nyílászáróinak állapota általában nem megfelelő, az ablakok, ajtók kevésbé jól záródnak, ami az épület hőveszteségének akár 10-25 százalékát is okozhatja – állítja az Energia Klub egyik tanulmánya. Korszerű nyílászárók beépítésével, vagy a meglévők tömítésével azonban ez akár a negyedére is csökkenthető. Ezáltal nemcsak az energiafogyasztás, de a por- és a zajszennyezés is csökken.
A nyílászárócsere nem olcsó beruházás, az energetikai megtakarításokból nem térül meg rövid idő alatt a befektetés. Az új ablak kiválasztásakor mindig a teljes ablakszerkezet, tehát a keret és az üvegezés együttes hőátbocsátási tényezőjét vegyük figyelembe. Ezt az Uw (window) érték jelöli, míg az üvegezését az Ug (glass), a keretét pedig az Uf (frame) érték adja meg.

A forgalomban lévő, fából készült tokok és keretek általában megfelelnek a hőtechnikai követelményeknek, bár a jelenleg gyártottak többségének profilvastagsága az anyagtakarékosság miatt csupán 62-68 mm közötti, amelynek a hőátbocsátási tényezője 1,2-1,5 W/m2K. Pedig a vastagság csekély növelése is jelentősen javíthatja a keretszerkezet hőátbocsátási tényezőjét (ha a profilvastagság 80 mm, a hőátbocsátási tényező már körülbelül 1,0-1,1 W/m2K).

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Az EP jóváhagyta a fenntarthatóbb és rugalmasabb gázpiacot célzó reformokat

Az új irányelv segít a gázágazat szén-dioxid-mentesítésében az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében.