Videó: Kína leállítja a gyorsvasutak építését

Kína nagysebességű vasútrendszerét, melyen 321 km/h-s sebességet is elérnek a vonatok, irigyelte az egész világ, egészen egy idén történt szörnyű balesetig.

A balesetben 40-en haltak meg, és további 200 ember sérült meg egy Wenzhou nevű déli városban.  Ez az esemény arra sarkalta a kínai kormányt, hogy a vasutak átépítésének tervét 80 %-kal csökkentsék. Ha megépültek volna ezek a vasutak, akkor annyi nagysebességű vonal lenne Kínában, mint a világon összesen. Nem ez volt az első baleset Wenzhouban, de ez volt az első olyan súlyos baleset, ami felkeltette a kormány figyelmét is, mely most újraértékeli a vasúthálózat biztonságát. A kínai bankoknak azt az utasítást adták, hogy ne adjanak pénzt több vasút megépítésére.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.