Zöld áfát vezetne be az MDF!

A zöld és megújuló energiát hasznosító, üzemeltethető berendezéseket az ötszázalékos, kedvezményes áfa-kulcsba sorolná az MDF. Erről a párt két politikusa, Herényi Károly és Lengyel Zoltán független országgyűlési képviselők számoltak be csütörtökön.

Herényi Károly azt mondta: ősszel olyan módosító indítvány terjesztenek a parlament elé, amely azt javasolja, hogy a környezetkímélő energiát termelő berendezések a 25 százalék helyett kerüljenek az 5 százalékos áfa-kulcsba 2010 januárjától. Szerinte ezzel a lépéssel lehetne ösztönözni a lakosságot a zöld készülékek” beszerzésére.
Lengyel Zoltán hozzátette, az MDF azt is kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatalnál, hogy
vizsgálja felül a “zöld energiát” termelő készülékek árát. Kiemelte, hogy ma Magyarországon a jól alkalmazható, környezetbarát megoldások olyan költséges “passziónak” számítanak, amelyet egy átlagos háztartás nem engedhet meg magának. Az MDF azt szeretné elérni, hogy egyre szélesebb réteg számára legyen elérhető a “zöld energia” – szögezte Lengyel Zoltán.
A független országgyűlési képviselő szerint megfontolandó az is, hogy az felkérjék az Országos Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget, vizsgálja felül a Magyarországon forgalomban lévő “
zöld eszközök” minőségét és az árát is.

Ajánlott tartalom

Jó hír érkezett, megnyílik az út a napelemes telepítések előtt

Az Opus Titász hálózatfejlesztéseinek köszönhetően feloldják a napelem-telepítési engedélyek korlátozását, így sokan újra elkezdhetik a telepítést.