17 évnyi takarónk van

A 15. Szakma Napján – a környezetvédelmi világnap égisze alatt – dr. Gyulai Iván ökológus, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tagja előadásában megdöbbentő adatokat közölt a Föld erőforrásainak kizsákmányolásáról, s tudatosította, hogy a fenntarthatóság nem lehet egyenlő a gazdasági növekedéssel.

A média, a vállalatok sokszor tévesen használják a fenntartható fejlődés fogalmát, hiszen a valódi fenntarthatóság a bolygó erőforrásainak megmaradását jelenti, nem pedig a mostani gazdasági növekedésre irányuló erőfeszítéseket. „A fenntarthatóság azt jelenti, addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér, de ez alól a takaró alól már rég kilóg mindenünk. A baj az, hogy a fenntarthatósági törekvésekkel megspórolt anyagi és természetbeni javak a további profitszerzésre és gazdasági növekedésre fordítódnak– – adta a hallgatóság tudtára az ökológus. Ha a jelenlegi, tékozló „fejlődést” produkálja a világ, akkor nagyjából 17 év múlva az emberiség lehúzhatja a rolót. Az adatok sajnos eléggé meggyőzőek.

Az emberiség fogyasztása rohamos mértékben növekszik: a Föld lakói már 2007-ben másfél bolygónyi erőforrást igényeltek. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy belássuk, ha folytatódik ez a trend, 2030-ra már két bolygóra lesz szükségünk, ami ökokatasztrófához vezet.

Az erőforrásaink közül nemcsak az olaj, a víz fogy drasztikusan, hanem a talaj is. A teljes földterület 149 millió négyzetkilométer, ebből művelt terület 20 millió, szántóföld 7,1 millió km2. A jelenleg élő 6,8 milliárd emberre 0,3 hektár művelt terület és 0,1 hektár szántó jut, ami igen kevés. Ráadásul évente 75 milliárd tonna talaj erodálódik.

Feltehetjük az álszent kérdést: vajon mi, e nyomasztó problémahalmaz oka?

„A növekvő szegénységnek és környezeti pusztulásnak közös oka van, ez pedig a gazdasági növekedés elsőbbsége” – hangsúlyozta a szakember. Majd hozzátette: „A világ bajainak orvoslására a gazdasági növekedést használja, azt, ami a betegséget termeli.” Sajnos a hatékonyság növekedése (innováció) kiszorít a foglalkoztatásból, és az ökohatékonyság növekedése is fogyasztásnövekedéshez vezet (Jevons.paradoxon).

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.