24 Óra: Geotermikus fűtésre pályázik Komárom

A komáromi önkormányzat a település alatt lévő hőforrást kihasználva közel egymilliárd forintos beruházás megvalósítására pályázik a közeljövőben, mellyel több iskola, óvoda mellett megoldanák a polgármesteri hivatal és a sportcsarnok fűtését – írta csütörtöki számában a 24 Óra.

A városnak a meglévő termálfürdőben már van egy hőkútja, ehhez egy további kutat és visszasajtoló létesítményt terveznek. A beruházás előkészítéséhez megkezdték engedélyezési eljárások megszerzését, valamint a megvalósíthatósági tanulmány készítését. Az önkormányzat számításai szerint, pályázati támogatás esetén a beruházás hat év alatt megtérülhet – mondta a lapnak Hornig Rudolfné alpolgármester.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.