A gazdaság fenntartható fejlődése fontosabb a készletek növelésénél

A gazdaságpolitika fókuszába az árukészletek állományának folyamatos növelése helyett a fenntartható fejlődés biztosítását kell állítani – mondta Kerekes Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorhelyettese szerdán a Gutmann Bank által rendezett tudományos kerekaszatal-beszélgetésen, Budapesten.

Kerekes Sándor elmondta: a múlt század 70-es éveinek végén, 80-as éveinek elején már felvetődött a különböző, részben később közgazdasági Nobel-díjasok által megfogalmazott elméletekben a Föld erőforrásainak szűkössége, a fenntartható fejlődés kérdésköre. Már akkor teret nyert a tudományos elméletek, tézisek egy részében, hogy fel kell hagyni azzal a gondolkodással, miszerint az országok egymás közötti versenyében a legfontosabb mérőszámok a GDP bővülését jelző mutatók, mivel ennek erőltetése előbb-utóbb a Föld erőforrásainak mértéktelen kizsákmányolásához vezet.

Ezek a nézetek azonban mind a mai napig háttérbe szorultak, az országok egymáshoz viszonyított rangsorát, a gazdasági versenyt a GDP bővülésének éves adatai, az egyes országokban elért termelékenységi mutatók alapján ítélik meg – mondta az egyetemi professzor. A fejlődés azonban azzal járt, hogy a Föld lakossága mintegy felének, hozzávetőleg 3-3,5 milliárd embernek a szaktudása, végzettsége úgy leértékelődött, hogy ezek az emberek kiszorultak a mindennapi munkából, a világpiac tényleges folyamataiból – mutatott rá Kerekes Sándor.
“Például az egyébként a növekedési mérőszámok alapján gyorsan fejlődő Brazília egyes részein már a második, harmadik generáció úgy nő fel, hogy egyáltalán nem, vagy alig-alig dolgozott életében” – elemezte a professzor, ami véleménye szerint súlyos társadalmi konfliktusok forrása.
Aláhúzta: “a fogyasztás nagyságának, mint a jólét kizárólagos mutatójának hangsúlyozása nemcsak hogy megbukott, de igen káros is az emberiség további sorsának, jövőjének szempontjából”.

Ajánlott tartalom

Megkezdték a 800 kilométeres, keleti gázellátó rendszer kiépítését

Megkezdte a Szibéria ereje és a Szahalin-Habarovszk-Vlagyivosztok gázvezeték összekötését a Gazprom a több mint 800 kilométereres Belogorszk-Habarovszk szakasz építésével - közölte az orosz állami gázvállalat csütörtökön a Telegram-csatornáján.