A hagyományos épületeknél 30 százalékkal olcsóbb és harmad annyi energiával kifűthető házakat lehet építeni a Habiten nevű anyagból készülő Vekla termékekből - az új építőanyagot konferencia keretében mutatták be kedden késő délután a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

Harmadával olcsóbb építést ígér a Vekla

A hagyományos épületeknél 30 százalékkal olcsóbb és harmad annyi energiával kifűthető házakat lehet építeni a Habiten nevű anyagból készülő Vekla termékekből – az új építőanyagot konferencia keretében mutatták be kedden késő délután a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

Az anyagot Veres Klára feltaláló szabadalmaztatta, de a felhasználói jogokat a Vekla 5 Zrt. tulajdonolja. Mint Bilinszky Ferenc vezérigazgató elmondta, nagy sikerrel mutatták be a terméket nemrégiben a müncheni BAU 2009 nevű építőanyagipari szakvásáron, és előrehaladott tárgyalásokat folytatnak cégekkel, amelyek a termékeket gyártanák.

A Habiten lényege, hogy akármilyen hulladékból – bontott tégla, beton, üveg, fa, polisztirol és más egyéb – apró golyókat (granulátumot) állítnak elő. Ehhez a hulladékot előbb megőrlik. Ezt követően úgy, ahogy a betonban a kavicshoz cementet, itt a granulátumhoz egy speciális vegyi anyagot adnak hozzá ragasztóként. Az így nyert folyékony anyagból azután tégla, cserép, födémelem, járólap, vagy ha fa a granulátum, akkor akár ajtólap is préselhető.
A találmány lelke a ragasztó anyag. A későbbi gyártóknak ezt a szabadalom tulajdonosa szállítja majd.

A Vekla tégláról Várfalvi János professzor tartott előadást. Bemutatta, hogy amíg egy 44 centiméter vastag korszerű üreges tégla hőátbocsátása 0,3 Watt négyzetméterenként (ezt hívják U-értéknek), addig a Vekla ennek csak a harmadát engedi át. A hőátbocsátása attól függ, hogy mennyire sűrű az anyaga. Lehet olyan téglát is készíteni belőle, amely több rétegű: belül sűrű, mert ott tartja a ház súlyát, kívül pedig kis térfogatsúlyú, viszont nagyon jó hősszigetelő.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.