A Klímacsúcsot kezdeményező és szervező Klíma Klub célja a rendezvénnyel az, hogy fórumot biztosítson a gazdaság, a politika, a tudomány és a civil társadalom képviselőinek a véleménycserére az éghajlatváltozás veszélyeiről és elkerülésük lehetőségiről.

A Klíma Klub közleménye

A Klímacsúcsot kezdeményező és szervező Klíma Klub célja a rendezvénnyel az, hogy fórumot biztosítson a gazdaság, a politika, a tudomány és a civil társadalom képviselőinek a véleménycserére az éghajlatváltozás veszélyeiről és elkerülésük lehetőségiről.

Ennek megfelelően hívta meg az érintett intézményeket szervezeteket köztük több, mint 100 civil szervezetet is. A plenáris ülésen az egyik legnagyobb magyarországi szervezet a Magyar Természetvédők szövetsége elnökének ajánlott lehetőséget előadás tartására.

Az energetika illetve a mezőgazdaság és az éghajlatváltozás kapcsolatával foglalkozó szekciók mellett egy harmadikat is meghirdetett, kifejezetten a civilszervezetek szerepéről a környezettudatos gondolkodás kialakításában. Ebben a szekcióban az energia klub igazgatóját kérte fel előadás tartására.

Az ilyen konferenciák gyakorlata szerint az előre felkért előadókat követően úgy a plenáris, mint a szekció üléseken a rendelkezésre álló idő függvényében lehetőség nyílik további előre nem egyeztetett felszólalásra is. Az előre felkért előadók kiválasztása minden konferencián a rendezők feladata, arról nem a résztvevők döntenek.

A Klíma Klub így nem vehette figyelembe négy civil szervezet (Energia Klub, Levegő Munkacsoport,Magyar Természetvédők Szövetsége , WWF Magyarország) ultimátumszerű követelését, miszerint a rendezvény előtt néhány nappal saját maguk kívánták eldönteni, hogy a plenáris ülésen valamint az érintett szekcióban ki kapjon szót. Korábban már visszaigazolt részvételüket követelésük teljesítésétől tették függővé.

Az Energia Klub igazgatója viszont már a meghívás kézhezvételekor jelezte, hogy külföldi útja miatt a rendezvényen nem tud részt venni és azóta sem jelezte szándéka megváltozását. Távolmaradásukat őszinte sajnálattal vesszük tudomásul.

Ami a vállalatok meghívását illeti ezt éppen az indokolta, hogy tevékenységük jellegéből adódóan nagymértékben felelősek az éghajlatváltozást előidéző üvegházhatású gázok kibocsájtásáért, így annak korlátozásában is döntő a szerepvállalásuk.

Bízunk benne, hogy a most távolmaradó négy civil szervezet a jövőben nem zárkózik el a véleménycserétől és a közös célokat szolgáló részvételüket nem teszik függővé indokolatlan feltételek elfogadásától.

Farkas Andrea
A Klíma Klub ügyvezető alelnöke
Budapest, 2009.február 24.

Ajánlott tartalom

Alvási idő és minőség, turbulencia, villámlás, aktív vulkánok a gleccserek helyén, ezekre is hat a klímaváltozás

A klímaváltozás mindenki számára nyilvánvaló hatásai általában a megváltozó évszakokhoz vagy szélsőséges időjárási eseményekhez köthetőek. Ebben a cikkben négy olyan területet hozunk, amikre nem biztos, hogy először gondolnánk, de hat rájuk a klímaváltozás.