A magyar diákok készen állnak az Eco-marathonra

Hazánk legfiatalabb energetikai innovátoraiból állt össze az az öt diákcsapat, akik Magyarországot képviselik az idei Shell Eco-marathon Europe versenyen…

A Shell Eco-marathon minden évben különös kihívás elé állítja a diákokat. A versenyzőknek ugyanis olyan járművet kell tervezniük és építeniük, amely 1 liter üzemanyag vagy 1 kWh energia felhasználásával a lehető legnagyobb távolságot képes megtenni. Idén öt magyar csapat fogadta el a kihívást, hogy egy különleges pályán – amelyet kifejezetten a Shell Eco-marathon Europe versenyre terveztek – az autóvezetésen felül a természet- és műszaki tudományok hazai tehetségeit is megmutassák a világ előtt.

Tavaly első alkalommal adott otthont a versenynek Rotterdam, ahol a város útjai az esemény ideje alatt versenypályává változtak. A többnapos rendezvényen több mint 40 000 ember követhette figyelemmel, amint a diákok a leghatékonyabb jármű címéért versengenek. A városi környezet azért is fontos a verseny számára, mert így életszerű környezetben próbálhatják ki az új technológiákat. Idén május 15. és 19. között mintegy 20 európai ország több mint 3000 diákja találkozik ismét Rotterdamban, hogy újabb rekordokat állítsanak fel.

„Nagyra becsülöm a magyar csapatok erőfeszítéseit, hogy évről-évre új autókat tervezzenek és építsenek a Shell Eco-marathon versenyre. Remélem, kemény munkájukat siker koronázza és mindannyian kiváló eredményt fognak elérni kategóriájukban. Tudom, hogy a versenyt megelőző pár héten a kihívások megsokszorozódnak, de biztos vagyok benne, hogy a befektetett energia megtérül, s a verseny felejthetetlen pillanatokat hoz majd mindannyiótok számára Rotterdamban” – mondta Erényi Balázs a Shell Hungary Zrt. igazgatósági elnöke. A 2012-es magyar rekorder Kecskeméti Főiskola GAMF csapata felkészült, hogy felülmúlja tavalyi 1 liter benzinnel megtett 2 969 kilométeres eredményét Prototípus kategóriában. A csapat idén teljesen új járművel indul a versenyen, amely ez alkalommal a Megameter IV nevet viseli, és erősebb, merevebb, de egyben könnyebb karosszériájú.

„Idei célunk, hogy a javítsunk a tavalyi eredményünkön, és a tanulás mellett a csapattagok a lehető legnagyobb teljesítményt hozzák ki magukból. Mivel idén 13 főre bővültünk, a csapatnak össze kell kovácsolódnia, és mindenkinek meg kell találnia azt a feladatot, amiben a legjobb” – összegezte az idei elvárásokat Bagány Mihály, a GAMF csapatfelelős oktatója. A kecskeméti Electric-Kandó csapat középiskolás diákjai szintén teljesen új elektromos autót készítettek, hogy bekerüljenek kategóriájuk élmezőnyébe és túlszárnyalják előző évi eredményüket. „Az Electric Kandó csapat a 2013-as versenyre épített autója a csapat második saját építésű járműve. Az eddigi verseny és építési tapasztalatok alapján határoztuk meg a formát és a szerkezetet. Az építésnél az volt a fő cél, hogy a karosszéria a lehető legkönnyebb, de biztonságos legyen. Célunk, hogy az autó megfeleljen a szigorú műszaki előírásoknak, és megkapja a versenyengedélyt. Az idei célkitűzés 500 km/kwh teljesítmény elérése” – árulta el Csorba János, a csapat projektvezető tanára.

Az Óbudai Egyetem csapata idén hatodik alkalommal indul a versenyen, a diákok ebben az évben elsősorban a jármű motorjának fejlesztésére koncentráltak. „A Shell Eco-marathon Europe verseny folyamatos kihívást jelent a hallgatók számára, minden évben jobban szeretnénk teljesíteni, így folyamatosan kell fejlődnünk. Idén szeretnénk legalább 1500 km / liter teljesítményt elérni, amire jó esélyünk van, hiszen az eddigi tesztek nagyon bíztatóak” – fogalmazott Kerekes Ferenc Attila, a csapat felkészítő tanára. A pécsi Pollack Eco csapat Hi Orca nevű autójába új hajtás került, ami új hidrogén üzemanyagcellát, új elektromotort, kis súrlódási ellenállású csapágyakat és új vezérlést jelent. „Idén nem készítettünk új formát, mivel a jelenlegi minden szempontból optimálisnak bizonyult, de a meglévő negatív szerszámból egy héjat kivettünk, hogy a jármű tömegét csökkentsük. Számításaink szerint az újításoknak köszönhetően a jelenlegi futásteljesítményt a duplájára tudjuk majd növelni” – összegezte az idei munkát Háber István Ervin, a csapat felkészítő tanára.

A győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata idén új kategóriában indul, mivel a napelemes és az elektromos kategóriát összevonták, amelynek köszönhetően a hallgatók teljesen új autót készítenek a versenyre. „A Battery Electric kategória ugyan új lesz számunkra, de reméljük, hogy tapasztalatainkat kamatoztatva a népes mezőnyben is szép eredményt fogunk elérni. Hagyományainkhoz híven napelemek is megtalálhatóak járművünkön, melyek a segédtöltést biztosítják. Már nagyon várjuk, hogy újra ott állhassunk a rotterdami rajtnál, és összemérhessük tudásunkat a többi iskola csapatával” – mondta Varga Zoltán, a csapat felkészítő tanára. A Shell Eco-marathon Europe 2013-al kapcsolatos legfrissebb híreket és legújabb információkat a www.shell.com/home/content/ecomarathon/events/europe/ weboldalon vagy az alábbi közösségi oldalakon követheti:

Facebook: http://www.facebook.com/ecomarathoneurope

Twitter: http://twitter.com/#!/shell_ecomar

YouTube channel: http://www.youtube.com/playlist?list=PL027E2B6D9900A88F

Flickr: http://www.flickr.com/photos/shell_eco-marathon/

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.