A magyar hőszivattyúpiac fejlődése az európai élmezőnyben

„Magyarországon tavaly 100%-kal nőtt a levegő-víz hőszivattyúk értékesítése, ami a becslések szerint mintegy 15 000 készüléket jelent” – mondta nyitóelőadásában Kiss Pál, a Magyar Hőszivattyú Szövetség elnöke.

A szövetség összesítése szerint itthon mintegy 50 vállalat foglalkozik hőszivattyúk importjával, de több magyar cégnél is zajlanak technológiai fejlesztések. A 2022-es évvel kapcsolatban Kiss elmondta: a fogyasztók – a lakosság és a közületek is – egyszerre kerültek bajba a magas gázárak miatt, a megoldás pedig a hűtés-fűtés és a melegvíz-előállítás során az elektrifikáció lesz, amely nem csupán hatékony, hanem környezetbarát megoldás is, hiszen csökkenti a lokális CO2-kibocsátást. A mai vizes hőszivattyús készülékek nem csupán az új építéseknél jelenthetnek megoldást, hanem a felújításoknál is alkalmazhatók. „Az igényeket jól mutatja, hogy 37 000 lakossági igénylés érkezett a hőszivattyúkra szabott H-tarifára 2021-ben, 2022-ben ez becslésünk szerint jelentősen magasabb szám lesz” – tette hozzá az elnök.

Magyarországon jelentős potenciálja van a hőszivattyúknak, hiszen még mindig közel 3 millió gázkonvektor üzemel az országban, amely nem hatékony fűtési megoldás, és kiemelkedően magas a károsanyag-kibocsátása.

„A piacon ma jelentős szakemberhiány tapasztalható. A képzés azért is fontos, hogy ezeket a modern készülékeket minőségi szolgáltatással lehessen telepíteni, illetve karbantartani” – tette hozzá Kiss Pál.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.