A százlakásos passzívházban lakom

Többször hírt adtunk arról, hogy megépült hazánk eddigi legnagyobb passzívháza. Az ingatlant teljes egészében bérlakásként hasznosítja az építtető-tulajdonos XIII. kerületi önkormányzat.

Az első mérések alapján a lakások fűtésköltsége a téli hónapokban sem éri el a 2500 forintot. Felvettük az egyik bérlővel a kapcsolatot; Mackó Mónika az első lakók egyike, korábban felszínes ismeretei voltak a passzívházakról. A tapasztalataira voltunk kíváncsiak.

– Mikor költöztek be?

– Az első bérlőtársakkal januárban foglalhattuk el a lakásokat.

– Korábban is önkormányzati bérlakásban élt?

– Igen, eddig is a 13. kerületi önkormányzattól béreltünk lakást az édesanyámmal, a Jászai Mari térnél laktunk egy társasházban. Havonta 30 ezer forintot fizettünk a fűtésért, további 60 ezret lakbérre. Aki ismeri a környéket, tudja, hogy ez a városrész rendkívül zajos, nagy a forgalom. A lakás fekvése miatt ráadásul napi fél órát élvezhettük a napsütést, már ha éppen sütött a Nap. Megoldást kerestünk. A százlakásos passzívházra 2013. októberében egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet, biztatott, hogy pályázzak meg egy lakást.

– Mennyi időre szól a bérleti szerződésük?

– Sokan riasztónak tartják, hogy határozott időre, öt évre szól a bérleti jog. Kérdezik: mi lesz öt év múlva? Kidobnak minket az utcára? Nem dobnak ki, amennyiben nem randalírozunk, nem verjük szét a berendezést, és rendesen fizetünk. Hosszabbít az önkormányzat, maradhatunk öt év után is. Az előző bérlakás sem szociális, hanem piaci alapú volt.

– Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de mi történne, ha nem tudnák a lakbért fizetni?

– …nem tudom. Én mindig rendesen fizettem a lakbért, s ha rajtam múlik, ezután is így lesz.

– Milyen feltételeknek kellett megfelelni bérlőként?

– Foglalót kellett fizetnünk, 100 ezer forintot. Ez nem jár vissza. A jövedelmi helyzetet is vizsgálták, alaposan megszűrték az embereket, 140 ezres fizetés alatt nemigen lehetett eséllyel pályázni.

– Volt beleszólásuk a lakás kiválasztásába?

– Alapterület szerint három lakástípus van. Mi 1+2 félszoba+erkélyes, 60-63 négyzetméteres lakást szerettünk volna, de mivel ketten vagyunk, a közepesek és a garzonok közül választhattunk. Végül egy földszinti lakásra esett a választásunk a B lakótömbben, az itteni lakások 48-51 négyzetméteresek, egy+félszobásak, erkéllyel. Bútorozott konyhát kaptunk, szagelszívóval és kerámialapos villanytűzhellyel. Minden lakáshoz tartozik a pinceszinten tároló, ezért nem kell külön fizetni. Elégedettek vagyunk a lakással. Valósággal úszik a fényárban, minden oldalról besüt a Nap. Kertkapcsolatos. A falak hangszigeteltek, semmi zaj nem szűrődik át a szomszédból, pedig van kiskutya és kisgyerek is. Kétóránként teljesen kicserélődik a levegő. Ha főzünk, az sem érződik; a konyhában ugyan van szagelszívó, de nem kell használnunk, mert nagyon jó a légcsere.

– Új építésű lakásokról van szó, ráadásul passzívház minőségűek. Elmondták, mi mindenre kell ügyelni, vigyázni? A használatot illetően vannak speciális szabályok?

– Részt kellett vennünk egy oktatáson, ahol elmondták a tudnivalókat. Van pár szabály, amit be kell tartani. Nem szabad például a falakat megbontani. Fúrni sem szabad akárhol; a mennyezet alatti 40 centis sávot szabadon kell hagynunk a padlófűtés miatt. Inkább ragasztunk, mint fúrunk. A vasbeton szerkezet miatt nem is egyszerű fúrni, mert kicsorbulnak a fúrófejek. A falakat festhetjük, de nem mindegy, milyen festéket használunk. Ha valami meghibásodna, például gond adódna a nyílászárókkal, csak a gyártó vagy a gyártó képviselője javíthatja. Mindenben segít az önkormányzat.

– Az egyik jellemző tévhit, hogy a passzívházban nem szabad ablakot nyitni…

– Most, már, hogy passzívházban lakom, ezt a mendemondát tudom cáfolni. Ki lehet nyitni az ablakokat, de felesleges, mert folyamatos a légcsere, friss, tiszta, szűrt a levegő. Ilyen jó levegőminőséget egy lakásban sem tapasztaltam korábban. Ami feltűnt, hogy kissé száraz a levegő. Szokatlan, hogy nincs fűtőtest, amire párologtatót, vagy vizes törölközőt lehetne tenni. Párásító berendezést nincs értelme használni, mert folyamatosan cserélődik a levegő. Tévhitekkel és is találkoztam; elképesztő dolgokat is hallok. Azt is mondják, passzívházban csak meghatározott időpontban lehet fürdeni. Hülyítik egymást az emberek…

– A fűtést tudják szabályozni?

– Minden lakásban van fűtésszabályozó. Meleg a lakás, többnyire melegem van. Mivel hálózaton vagyunk, a fűtést nem tudom mérsékelni, csak magasabbra állíthatom. Ha valamelyik lakó 25 Celsius-fokra állítja a fűtést, nálam is 25 fok lesz. Csak feltételezem, hogy így működik, mert hiába próbálom a hőfokot mérsékelni, nem sikerül.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Az INA megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos új stratégiai projektekre vonatkozó szerződéseket írt alá

Az INA horvát olajipari vállalat két szerződést írt alá, egyik egy zöld hidrogénüzem építésére vonatkozik a rijekai finomítóban, a másik egy biometán-előállító létesítményre Sziszekben - közölte a vállalat az MTI-vel kedden. A két új stratégiai projekt együttes értéke 98 millió euró, és várhatóan 2026-ra készül el.