A vízbázisú akkumulátorok 386 km fölé növelhetik az utazótávolságot az elektromos járművekben, mindössze egy feltöltéssel!

A GE Globális Kutatóközpontja és a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium tudósai olyan új típusú, vízbázisú „áramlásos” akkumulátor kifejlesztésén dolgoznak, amellyel a megfizethető elektromos járművek egy feltöltéssel eljuthatnak például New York Cityből Washington D.C.-be, de még ennél nagyobb távolságot is meg tudnak majd tenni mindössze egy feltöltéssel.

Dr. Grigorii Soloveichik, a GE Globális Kutatóközpontjának kémikusa elegyíti a szükséges alkotóelemeket a vízbázisú kémiai reakcióhoz, amely így elektromos áramot termel.

Az új akkumulátorok a jelenleg kapható gépjármű akkumulátoroknál 75%-kal olcsóbbak lehetnek, és a többszörösére növelhetik az elektromos járművek jelenlegi utazótávolságát.

A mérnökök azt tervezik, hogy a jövő év folyamán működőképes prototípust állítanak elő és „demonstrálják a koncepció megvalósíthatóságát. Terveik szerint az áramlásos akkumulátorok mind a közlekedésben, mint a nagy volumenű energiatárolásban alkalmazhatóak lesznek a jövőben.

Dr. Grigorii Soloveichik, a GE Globális Kutatóközpontjának kémikusa elegyíti a szükséges alkotóelemeket a vízbázisú kémiai reakcióhoz, amely elektromos áramot termel a GE áramlásos akkumulátorában.

Képzeljen el egy szép, új világot, melyben egy elektromos meghajtású, megfizethető családi járgány mindössze egy feltöltéssel eljut olyan távolságokra mint ami New York Cityés Washington D.C. között van (386 km). Ez egyelőre még csak fantázia, de talán már nem sokáig. A GE Globális Kutatóközpontja és a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium tudósai ugyanis olyan új típusú, vízbázisú „áramlásos” akkumulátor kifejlesztésén dolgoznak, amellyel az elektromos járművek nemcsak ekkora, hanem még ennél nagyobb távolságot is meg tudnak majd tenni.

A GE Globális Kutatóközpontjában a projektet vezető, a GE vezette és az amerikai Energiaügyi Minisztérium által finanszírozott Energy Frontier Kutatóközpont igazgatói posztját betöltő Grigorii Soloveichik szerint az akkumulátorok a jelenleg kapható gépjármű akkumulátoroknál 75%-kal olcsóbbak lehetnek, és a többszörösére növelhetik az elektromos járművek jelenlegi utazótávolságát. „Az Energiaügyi Minisztérium olyan akkumulátort akar látni, amellyel egy autó akár 386 kilométer távolságot is megtehet.  Szerintem ezt a célt még túl is teljesíthetjük.”

A GE mérnökeinek elmondása szerint a lítium-ionos és más típusú akkumulátor-rendszerekkel ellentétben az új technológia alapját a szervetlen kemikáliák vízbázisú oldatai jelentik, amelyek azáltal, hogy egyszerre több elektront szállítanak, nagy energiasűrűséget képesek biztosítani. A rendszert „áramlásos” akkumulátornak hívják, mivel a kisülés és a feltöltődés az energiatároló tartályoktól különálló elektrokémiai cellákban történik, ami nagyobb biztonságot is eredményez. „Az áramlásos akkumulátorok elképzelésünk szerint mind a közlekedésben, mint a nagy volumenű energiatárolásban alkalmazhatóak lesznek. „Röviden szólva, az elektromos járművek esetében korszakalkotó technológiát képviselnek.”

A kutatás az Energiaügyi Minisztérium ARPA-E RANGE programja keretében zajlik, melynek célja az úttörő jellegű elektrokémiai energiatárolási technológiák kifejlesztése. A Globális Kutatóközpont és a Berkeley Laboratórium mérnökei azt tervezik, hogy a jövő év folyamán működőképes prototípust állítanak elő és „demonstrálják a koncepció megvalósíthatóságát”.

tesla model s

Összehasonlításképpen: a 2013-as Nissan Leaf EPA által minősített utazótávolsága 120 kilométer. (Az EPA az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala.) A Tesla Motors csúcskategóriás 2013-as Model S-e egy feltöltéssel 426 kilométert tud megtenni. Mindkét jármű lítium-ionos akkumulátorral működik.

A GE már régóta folytat kutatásokat az elektromos járművek területén. A cég már egy évszázaddal ezelőtt előrukkolt az első elektromosjármű-töltőkkel. A közelmúltban a GE mérnökei olyan fejlesztésekkel álltak elő, mint a mára már a cég környezetbarát (Ecomagination) termékportfoliójának részét képező elektromosjármű-töltőállomás, a WattStation, vagy a nátrium alapú Durathon akkumulátorok.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.