Alacsonyabbak a szennyezett környezetben élő gyerekek

Alacsonyabbak azok a gyerekek, akik szennyezett környezetben élnek, és vérükben magasabb egyes vegyi anyagok szintje – állapították meg orosz fiúk felmérése alapján kutatók.

Egy nemzetközi kutatócsoport ötszáz 8-9 éves orosz fiú egészségét követte nyomon három éven át, ennek részeként mérték vérükben a poliklórozott bifenilek (PCB-k) szintjét is.
A Pediatrics című szakfolyóirat online kiadásában közzétett tanulmány szerzői úgy találták, hogy azok a fiúk, akik vérében a legmagasabb volt a PCB-k szintje, csaknem 3 centiméterrel voltak alacsonyabbak, mint azok, akiknél a legalacsonyabb értékeket mérték. Ugyanezen csoportban a testtömegindex (BMI) is átlagosan két ponttal alacsonyabb volt. A dioxin nevű vegyületre vonatkozóan hasonló eredményeket adott a vizsgálat.
“Kicsit mindig meglepődünk, amikor ilyen drámai hatást tapasztalunk” – nyilatkozta Jane Burns, a Harvard Egyetem közegészségügyi karának munkatársa, a tanulmány szerzője.
Burns magyarázata szerint a fiúk Csapajevszkben élnek egy vegyigyár közelében, amelyben dioxin és más mérgező anyagok keletkeznek. Ezeket a zsírban oldódó klórvegyületeket – melyek felhalmozódnak az élő szervezetekben – lehetséges egészségügyi veszélyeik miatt az 1970-es években betiltották, ám máig jelen vannak környezetünkben, például építőanyagokban vagy elektromos transzformátorokban, de raktározódása következtében az élővilágban is.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.