Árván maradt fiókát költöztetnek a darányi sztárgólyák fészkébe

Árván maradt fiókát költöztetnek a darányi sztárgólyák fészkébe. Gólyáknál még nem próbálkoztak efféle adoptálással, de a szakemberek bíznak a sikerben.

A kísérletről hírt adó Somogyi Hírlap írásában arról is beszámol, hogy a darányi gólyapár a nagy esőzések miatt nemrég vesztette el egyik fiókáját, jelenleg mindössze egyetlen utódot nevel, amelyet a rajongók Hópihének neveztek el.
Az adoptálással esélyt adunk az árván maradt fiókának a normális életre, s Hópihének ismét lesz testvére – nyilatkozta a lapnak Horváth Zoltán, a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársa.
A szakembereknek ragadozó madarakkal már van tapasztalatuk ezen a téren, gólyáknál azonban még nem próbálkoztak hasonlóval.

A gólyáknál az is előfordul, hogy ha kevés az élelem, a mama megöli a fiókáját és kihajítja a fészekből – mondta Horváth Zoltán, hozzátéve: ettől most nem kell tartani, mert bőséges táplálékhoz jutnak.
A Somogy megyei település gólyáinak életét több tízezren figyelik világszerte az interneten, Ausztráliából, Mikronéziából is vannak rajongói a dél-somogyi webgólyáknak (http://kki-darany.hu/wwwroot/golya/keretek_hagolyavan.html). A népes rajongótábor naplót vezet a fészek eseményeiről, ügyeletet tart, s egész iskolák kísérik figyelemmel a madarak életét.

Az érdeklődők – számuk néhány napja érte el a kétmilliót – most majd azt is láthatják, hogy sikerül-e otthonra lelnie a darányi iskola tetején lévő bekamerázott fészekben a viharos időjárás miatt árván maradt fiókának, amelyet jelenleg egy állatszerető ember nevel. A beköltöztetés után rövid időre kikapcsolják a kamerát, s csak akkor indítják újra, ha már megnyugodtak a madarak.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.