Alternativ Energia www.alternativenergia.hu
Kapcsolódó cikkek
Az atomenergia olyan, mint a repülőgép: ha baj van, akkor többnyire nagy baj van, miközben a többi közlekedési eszköz csakúgy, mint az energiaforrások többsége “csak” apránként, de minden nap szedi áldozatait.
A világon jelenleg 442 kereskedelmi célú atomreaktor működik 31 országban. A beépített 375 gigawatt kapacitás a világ áramtermelésének 16 százalékát adja. Az arány 1986 óta, vagyis a csernobili katasztrófa óta nem változott, más szóval az atomenergia-kapacitás növekedése csak lépést tartott a világ áramfogyasztásának növekedésével.
Az átlagon belül Észak-Amerikában és Európában gyakorlatilag megállt a fejlődés az 1980-as évek vége óta, nem számítva a mind újabb biztonsági fejlesztéseket és óvintézkedéseket. Sőt, az elmúlt évtizedben több reaktort végleg le is állítottak Bulgáriában, Litvániában, Szlovákiában, Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában. Ázsiában ellenben 11 országban 26 reaktort építenek jelenleg is. Az utóbbi hét évben újonnan hálózatra kapcsolt atomreaktorok közül 17 ázsiai országokban, 2 Oroszországban, 2 Ukrajnában és egy Romániában kezdett áramot termelni, illetve az újonnan kezdett 52 reaktorépítkezésből mindössze 8 van Oroszországban, további egy-egy Franciaországban, Finnországban, Pakisztánban és Brazíliában – a többi mind Ázsiában épül, a legtöbb Kínában és Indiában.
Az atomenergia mellett szól, hogy az atomerőművek lényegében nem szennyezik a környezetet üvegházhatást okozó anyagokkal. A teljes termelési láncban – az uránbányászattól az atomerőművi hulladék kezeléséig – az atomenergia kilowattóránként 2-6 gramm széndioxidot juttat a légkörbe, annyit, mint a szél- vagy a napenergia-termelési lánc, azaz kevesebb mint 1 százalékát annak, amit a szén-, olaj- vagy gázalapú termelési folyamat bocsát ki, az atomenergia és a nukleáris eszközök “világcsendőre”, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) adatai szerint.
Az atomenergia mellett szól viszonylagos olcsósága is, annak ellenére, hogy atomerőművet építeni minden lehetőség közül a legdrágább, és mind jobban nőnek a biztonsági és hulladékkezelési költségek is, amelyeket ma már évtizedekre előre szólóan beépítenek az atomerőműben termelt áram árába. Ennek ellenére az Egyesült Államokban 1999-ben – amikor a Brent kőolaj szabadpiaci ára az év eleji 9 dollár és az év végi 26 dollár között alakult hordónként – egy kilowattóra áram termelési költsége olajtüzelésű erőművekben átlagosan 4,50 cent, gázüzemű erőművekben 4,37 cent, széntüzelésű erőművekben 2,20 cent, atomerőművekben 2,21 cent volt. A széntüzelésű erőművek 0,01 centes költségelőnye 2001-től megszűnt, valószínűleg örökre. 2008-ban, amikor a Brent ára elérte eddigi csúcsát 147,50 dolláron, egy kilowattóra áram megtermelése országos évi átlagban 17,23 centbe került olajjal, 7,80 centbe gázzal, 2,80 centbe szénnel és 1,96 centbe atomenergiával. Az amerikai Nuclear Energy Institute utolsó teljes körű adatai szerint 2009-ben a sorrend 12,37 cent, 5,00 cent, 2,97 cent és 2,03 cent volt.
Szintén 2008-ban a paksi atomerőmű kilowattóránként átlagosan 10,16 forintért adta el az általa megtermelt áramot, aminek a teljes költsége – adó előtti eredménye alapján – körülbelül, 8,60 forint volt a számára. Tavaly az értékesítési ár 11,16 forint volt, de a paksi áram így is messze a legolcsóbb maradt minden hazai áramtermelő energiaforrás közül, beleértve a megújulókat is. Az atomerőműben termelt áram ára azért viszonylag stabil, mert az árban csekély az urán árának aránya, vagyis még az energiaforrás nagy ármozgása sem hat különösebben a termelési költség egészére. Uránból nagyon kevés kell: egy kilogrammjával annyi áramot lehet termelni, mint 20 tonna szénnel. Így az áramtermelési költség keveset változott annak dacára, hogy az uránoxid szerződésen kívüli középárfolyama 2001-ben például kanadai fontonként (0,453 kg) 7 dollár körül volt a világpiacon, 2007 júniusában 136 dolláron megdöntötte minden idők rekordját, majd tavaly nyárig 40,75 dollárig süllyedt, és most 66 dollár körül van a február eleji 73 dollár helyett, amely eddig az idei csúcsa volt. Az uránnak nincs szervezett szabadpiaca, tőzsdéje – mint a kőolajnak -, de a forgalom 15 százaléka hosszú lejáratú szerződéseken kívül zajlik, és ez befolyásolja az árakat.
A világ bizonyított és valószínű, még ki nem termelt uránkészlete 4,74 millió tonna volt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) 2005-ös felmérése szerint, ez 65 évi világfogyasztásnak felel meg a mai ütemben. A készletek politikailag stabil, “megbízható” helyeken vannak, főleg Ausztráliában, Kazahsztánban, Kanadában, az Egyesült Államokban és Dél-Afrikában. Ehhez járulhat 10 millió tonnányi nem bizonyított, feltételezett készlet. További több mint 25 millió tonna urán nyerhető ki foszfát- és palarétegekből. Így a mai ütemű fogyasztás akár több mint háromszáz évig fenntartható lenne. Az atomerőművekből származó fáradt üzemanyag újradúsítható, ami tovább növeli az atomenergia-termelés várható élettartamát.
Az atomenergia ellen szól az, hogy veszélyes – ennyiben teljesen érthető a környezetvédők aggodalma és tiltakozása. A balesetveszélyen az sem változtat, hogy hosszú távon és statisztikailag az atomenergia a legtisztább, a legbiztonságosabb és a legolcsóbb mindazon források közül, amelyek általánosan használhatók áramtermelésre. Az égetés útján áramot termelő források – szén, olaj, gáz, biomassza – folyamatosan szennyezik a környezetet. Az energianövények termesztése részben felelős a rohamosan emelkedő élelmiszerárakért is.
Az atomenergiához hasonlóan tiszta módszerek – a víz-, a hullám-, az árapály-, a szél-, a geotermikus, a napenergia – pedig nem is állnak rendelkezésre bárhol, bármilyen akaratlagos mennyiségben. Ezért a gazdaságok belátható ideig a legnagyobb fokú takarékosság mellett is aligha mondhatnak le az atomenergiáról.
