Több mint félmillió aláírást gyűjtöttek az atomenergia ellen

Az atomenergia felhasználását elutasító több mint ötszázezer aláírással ellátott petíciót nyújtott be a parlamentnek hétfőn egy osztrák környezetvédő szervezet.

Ausztriának nincs atomerőműve és a parlamenti pártok egyöntetűen ellenzik a nukleáris energia felhasználását, ezért a Global 2000 nevű civil szervezet petícióját is üdvözölték. A beadványban “a legveszélyesebb erőművek azonnali leállítását” követelik és azt, hogy 2013-ig a világ minden országa dolgozzon ki tervet arra, hogy hogyan tudná kiváltani az atomenergiát energiafelhasználásában. Karlheinz Kopf a kisebbik kormánypárt Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetője felvetette, hogy az EURATOM-szerződés keretében nukleáris kutatások helyett a megújuló erőforrások felhasználásának kutatását kellene támogatniuk a tagállamoknak.

 
A Japánban bekövetkezett földrengés után a fukusimai atomerőműben történt meghibásodások ismét ráirányították a figyelmet a hagyományosan atomellenes Ausztriában arra, hogy habár az ország határain belül egyetlen ilyen létesítmény sem működik, Olaszország kivételével valamennyi szomszédos ország használja a nukleáris energiát. Március végén Petr Necas cseh kormányfő bécsi bemutatkozó látogatása alkalmával ismét napirendre került a cseh-osztrák kapcsolatos egyik kényes pontja, a temelíni atomerőmű bővítése is.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.