Berlin az e-közlekedés fővárosává kíván válni

Berlin mielőbb az elektromos közlekedésre épülő főváros kíván lenni. 2016-ra az elektromos töltőállomások számát a duplájára, ezerre akarják növelni. 2020-ra a terv ezerhatszáz működő elektromos töltőállomás.

Nyolcvan e-közlekedési projekt

A város úgynevezett e-stratégiája mögött egy közgazdász, Gernot Lobenberg, az Elektromobilitás Ügynökség (eMo) vezetője áll. A szakember egy friss nyilatkozatában úgy fogalmazott: Berlin az elektromos közlekedés kiterjesztésével a mostaninál élhetőbb, a környezetet megbecsülő, kevéssé zajos várossá válhat, ráadásul az e-startégia megvalósítása új munkahelyeket is teremtene.

A lehetőségek nagyok. Berlinben és a közeli Brandenburgban mindössze kétezer villanyautó közlekedik. Ezzel a helyzettel szemben áll a mostanság használatban lévő nagyjából egymillió hagyományos üzemanyagokat használó jármű. Tény ugyanakkor az is, hogy az elektromos autók számával, a német főváros országos összehasonlításban mégiscsak előkelő helyen állomásozik. Arról nem is beszélve, hogy napjainkban a két városban nyolcvan e-közlekedési projekt van a megvalósulás stádiumában.

A német szakemberek az e-közlekedés fejlesztését komplex feladatként fogják fel. Első lépcsőben rendkívül fontosnak tartják az ismereteket. Létezik például egy kezdeményezésük, amelynek az autócsere nevet adták. Az elnevezés pontos, hiszen arról van szó, hogy az érdeklődő állampolgár tíz napra elektromos autóra cserélheti hagyományos járművét, a saját bőrén próbálhatja ki a villanyautózás előnyeit, s fizetni sem kell ezért az élményért.

E-járművekből álló flottákat létesítenének

A másik nagy terv egy ötszáz villamos meghajtású járműből álló céges flotta létrehozása. A fejlesztések azonban nem csupán az elektromos autók elterjesztését szolgálják. Kiterjednek az elektromos kerékpározás népszerűsítésére és elterjesztésre, a közlekedési eszközök intelligens hálózatának kiépítésére, az elektromos haszonjárművek meghonosítására. A fejlesztők szerint az elektromos közlekedés térhódítását egyelőre még több ok is hátráltatja. A többi között az, hogy például a villanyautók ára mindmáig meglehetősen borsos. A nagyvárosokban nehézséget okoz, hová álljanak be a lemerülő autó akkumulátorukat feltölteni a vezetők.

Ez utóbbiról annyit, hogy berlini viszonyok szerint jelenleg százharminc kilométert tehet meg egy autós félelem nélkül attól, hogy lemerül az autója akkumulátora. Így hát nem kell szorongania például attól, hogy nem jut el, mondjuk, a munkahelyére. És ott vannak a további érvek, nevezetesen, hogy az elektromos autók üzemeltetése olcsó árammal kedvezőbb, mint a hagyományos kocsiké.

Eddig az autóstársadalom kis részét győzték meg

Az is a valóság része, hogy egyelőre csak az autós társadalom töredék részét sikerül meggyőzni a villanyautózás előnyeiről. A berlini szakemberek ezért is alapozzák terveiket a céges autós flották létesítésére. A német állam partnernek tűnik ezekben a kezdeményezésekben. A közlekedésért felelős állami vezetők azt a célt fogalmazták meg, 2020-ig el kell érni, hogy egymillió e-autó fusson az utakon. A tervek megvalósításában előbb-utóbb az autgyáraknak is partnerekké kellene válniuk azzal, hogy kedvezőbb áron állítják elő villanyautóikat.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.