Biodiverzitás tanösvény nyílt a Hajógyári Szigeten

Biodiverzitás tanösvényt adott át szombaton a FŐKERT Nonprofit Zrt. a budapesti Hajógyári szigeten, a fejlesztéssel az élővilág sokszínűségére, valamint a sokféleség megőrzésének fontosságára szeretnék felhívni az emberek figyelmét.

A tanösvény azokat a technológiákat is bemutatja, amelyek segítenek a városi biodiverzitás, vagyis a biológiai sokféleség megőrzésében, helyreállításában – tájékoztatta a FŐKERT az MTI-t.

A tanösvényt a Gyereksziget rendezvény keretében adták át a lakosságnak, amelyen a kilátogatók számos érdekes információval gazdagodhatnak az őket körülvevő környezetről. Az ismeretterjesztő anyagokat a tanösvény mentén kihelyezett táblákon lehet elolvasni, illetve számos évelőágyást, minta tetőkertet, valamint rovarhotelt és madárodút is láthatnak a látogatók.

A vállalat közlése szerint a biodiverzitás csökkenése a Földön az egyik legnagyobb ökológia probléma, hiszen az ember térnyerése nyomán a monokultúra (egy adott területen hosszú időn át csak egyféle növény termesztése) megjelent a mezőgazdaságban, erdészeti gazdálkodásban és a városokban is. Az Európai Unió egyik fő célkitűzése, hogy 10 éven belül megállítsa a biodiverzitás csökkenését. A leginkább érintett területek a városok, ezért célozza a Budapest Biodiverzitás Tudatosság Projekt is a fővárost, mint a legsűrűbben beépített magyar települést.

A program egyik legfontosabb eleme az élőlények és élettelen környezetük kapcsolatrendszerének, vagyis az ökoszisztémának és az ökoszisztéma-szolgáltatásoknak a javítása és helyreállítása, elsősorban a zöld infrastruktúra fokozottabb alkalmazása révén.

Az új típusú zöld technológiák, amelyek fejlődése elindult az elmúlt évtizedben Európa szerte, nagymértékben hozzájárulhat ennek a célnak az eléréséhez. Számos példa mutatja, hogy a városökológusok által megtervezett és létrehozott projektek nemcsak a városi biodiverzitást növelik, de jelentős mértékben hozzájárulnak a városok élhetőbbé tételéhez és az új zöld technológiák egyre szélesebb körű megismertetéséhez.

A projektben részt vevő svájci partner, a ZHAW az egyik legelismertebb szakértője a modern városökológiának, a városi biodiverzitásnak és az ehhez kapcsolódó vegetációs- és építészeti technológiáknak.

A FŐKERT a svájci szervezet segítségével az elkövetkező években olyan irányban szeretné továbbfejleszteni a kezelése alá tartozó mintegy 11 millió négyzetméter zöldfelületet, amely összhangban áll ezekkel az európai stratégiai célokkal és tájépítészeti trendekkel.

Ennek a folyamatnak az első állomása a biodiverzitás, és az ehhez kapcsolódó zöld vegetációs technológiák bemutatása, megismertetése a célcsoportokkal, illetve egy olyan középtávú program elkészítése, amely szakmai akciótervet és konkrét ajánlásokat tartalmaz a főváros részére.

A fejlesztés részét képezi egy nemzetközi városi biodiverzitás konferencia megrendezése a fővárosban, illetve ehhez kapcsolódik a most átadott tanösvény is.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.