Csatát vesztett a természetvédelem?

Nem épül szalmaégető erőmű a tokaji történelmi borvidék szomszédságában, nem lesz parkoló a Dunakeszi tőzegláp helyén, és meghiúsult a Tubesre tervezett radar is, de kevés vigasz lehet ez a zempléni lakosoknak.

 A Kánya-hegyi honvédségi torony megépítése lassan tíz éve borzolja a kedélyeket, Hollóházán emiatt gyűltek újra össze írja az mr1.hu.  Jávor Benedek, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának elnöke azt mondja, a honvédségi tornyok ügye azt bizonyítja, hogy a természetvédelem, a helyi közösségek érdekeit egyre többször gyűrik alá egyéb érdekek. A politikus szerint hosszú távon elképzelhető ugyan a torony lebontása, de középtávon a legfontosabb feladat a keletkezett károk felszámolása, amihez először is fel kell mérni azokat, és kompenzálni kell a helyi közösségeket is. Koleszár Sándor polgármester szerint a helyieknek kártérítés jár, amiért el kell viselniük a toronnyal járó káros hatásokat. Az értékvesztést egyelőre csak az ingatlanok esetében számszerűsítették, de a számla, amit a Honvédelmi Minisztériumnak készülnek benyújtani, már közel jár a tízmilliárd forinthoz. A Tiszántúli Természetvédők Társulata, amely 2008 óta áll perben a szaktárcával a torony miatt, optimista, mert az ügy tárgyalását új bíró vette át, aki már egy ökológus szakembert is kirendelt. A környezetvédők azt remélik, hogy a szakértői vélemény birtokában végre megnyugtató megoldás születik a rehabilitációra, amelynek költségeit 50 millió forintra teszik, és arra is, mi lesz, ha honvédség már nem használja a tornyot. Ők egyébként egy kilátót alakítanának ki a bázis helyén.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.