Elektromos repülő fejlesztésével kísérletezik a NASA, amelytől azt várják, hogy akár 40 százalékkal olcsóbban működik majd, mint a hasonló méretű hagyományos gépek, és csendesebb is lesz.

Elektromos repülőt fejleszt a NASA

Elektromos repülő fejlesztésével kísérletezik a NASA, amelytől azt várják, hogy akár 40 százalékkal olcsóbban működik majd, mint a hasonló méretű hagyományos gépek, és csendesebb is lesz.

A projekt a NASA New Aviation Horizons initiative nevű tízéves program kulcseleme, és a NASA-vezér Charles Bolden szerint ez lesz az első lépés a repülés új korszaka felé. Viszont ne óriási lépésre számítsanak: az X-57 mérnökeinek sok műszaki kihívást kell még megoldania. Például azt, hogy egy ekkora gép meghajtásához elég nagy akkumulátorok kellenek: 360 kilót kellene belegyömöszölni a repülőbe, csak hogy egyetlen órányi repülést bírjon. Attól még távolabb vagyunk, hogy nagy utasszállítók is elektromos meghajtással repülhessenek.

Az űrügynökség korábbi X-modelljeihez képest a teljesen elektromos X-57 vékonyabb szárnyakat kap majd, és összesen 14 hajtóműve lesz. Ebből kettő fogja meghajtani a másfél méter széles légcsavarokat a 280 kilométer per órás átlagsebesség eléréséhez, a többi hajtómű a le- és felszállás alatt segít majd be.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.