Energetikáról és természetvédelemről is tárgyalt a horvát és a magyar államfő

A két ország kisebbségeinek kölcsönös támogatásán kívül energetikai és természetvédelmi témákról is szót ejtett tárgyalásán Sólyom László magyar és Stjepan Mesic horvát köztársasági elnök szombaton Barcson, a magyarországi horvátok napja alkalmából tartott találkozón.

A megbeszéléseket követően Sólyom László újságíróknak kifejtette: alapvető érdeke a két országnak, de az egész régiónak is a minél nagyobb önállóság az energiaellátás terén. Magyarország és Horvátország energiabiztonságának pedig “alapvető feltétele a két ország energetikai rendszerének, vagyis gáz- és villamos vezetékeinek összekötése”.
Az államfő köszönetét fejezte ki a tíz év után elnöki tisztéből távozó horvát kollégájának, hogy az évente megtartott találkozóikon túlmenően támogatta a zöld elnökök akcióját, és részt vett a közelmúltbeli budapesti Tudomány Világfórumán is.
Felidézte, hogy Boris Tadic szerb elnökkel közösen hárman járták be a Duna és a Dráva összefolyásánál lévő Kopácsi-rétet, és döntöttek arról, hogy ezen a területen bioszféra rezervátumot hoznak létre.
Sólyom László elmondta: tárgyalásukon szóba került Horvátország közelmúltban elért NATO-tagsága és a közeli jövőben várható belépése az Európai Unióba. Gratulált “ahhoz a bölcsességhez, ahogy a szlovén határvitát a megoldás útjára vitték és ezt a megállapodást a horvát parlament, vagyis a Sabor a napokban ratifikálta”.
Stjepan Mesic is arra emlékeztetett, hogy az évről évre megtartott államfői találkozók hagyománnyá váltak és minden alkalommal eredményesek voltak a megbeszélések. A közös témákkal kapcsolatban “nagyrészt azonos módon gondolkodunk, azonos szemszögből tekintünk rájuk” – tette hozzá.
A horvát államfő köszönetet mondott Magyarországnak és személyesen Sólyom Lászlónak is azért a támogatásért, amelyet a NATO-ba és a remények szerint közelgő Európai Uniós tagsághoz vezető úton nyújtottak.
A két ország kisebbségeit érintő kérdésekről úgy fogalmazott: hálás a magyar kormány és az államfő támogatásáért, amit a magyarországi horvátság számára nyújt, és Horvátország is igyekszik minden lehetőséget megteremteni az ott élő magyarok számára, hogy “ezek a kisebbségek valóban az együttműködés hídjai legyenek a két ország között”.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.