Erős széllel jön az ősz

Hétfőn az ország nagy részén még kitart a kánikula, de a nap folyamán érkező hidegfront miatt már heves zivatarokra, felhőszakadásra és jégesőre is fel kell készülni.

Fehér Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elmondta, az ország nagy részén hétfőn még 30-34 fok közötti időre lehet számítani. Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 25 fokot, így ezeken a területeken a hőségre vonatkozó citromsárga figyelmeztetés van érvényben. Délelőtt a Dunántúlon, a kora délutáni óráktól a középső, este pedig már a keleti országrészben is előfordulhatnak olyan zivatarok, amelyeket óránkénti 60-90 kilométeres viharos széllökések, 30-50 milliméter közötti csapadék és egy-két centiméter átmérőjű jégdarabok kísérhetnek. A várható felhőszakadás miatt jelenleg narancssárga figyelmeztetés van érvényben Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Baranya és Tolna megyében. Ezeken a területeken rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.

 
Somogy, Tolna és Baranya megyében heves zivatarra vonatkozóan narancssárga figyelmeztetést adtak ki; viharos, óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladó széllökések is várhatók, továbbá nagyméretű jégdarabok is hullhatnak. A keleti országrészben még kedden is számítani lehet olyan zivatarra, amelyhez felhőszakadás társul, jellemzően 30-50 milliméter közötti csapadékkal. A szél a nap első felében az Észak-Dunántúlon és a főváros térségben viharos lehet, de később mérséklődik. Kedden a hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul, de a jelenlegi előrejelzések szerint szerdán, csütörtökön jöhet egy újabb hidegfront.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.