Ezzel egész Magyarország csak veszíthet

“Szakmai alkalmatlansága miatt elfogadhatatlan jelen formájában a vízgazdálkodásról szóló törvénymódosítási javaslata” – hívták fel a figyelmet geotermikus és hidrogeológus szakértők kedden. A kifogásolt javaslat lényege, hogy a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvizek általános visszatáplálási kötelezettsége választható lehetőség legyen.

A szervezetek szerint azonban a módosítás elfogadása akadályozná az egészségturizmus hosszú távú stratégiai céljainak megvalósulását, a geotermikus energiahasznosítás fejlesztését, gátolná a Vidékfejlesztési Minisztérium által társadalmi véleményezésre bocsátott Nemzeti Vízstratégia céljainak megvalósulását, írja az index.hu. A tiltakozó szervezetek szerint a visszasajtolást előíró jogszabályt valóban módosítani kell, de nem a javaslatban leírtak szerint. A kizárólag energetikai célra használt termálvíz esetében jogi lehetőséget kellene biztosítani a visszasajtolási kötelezettség feloldására – de csakis egyedi elbírálás, előzetes hatósági mérlegelés alapján. A mérlegelés alapja a termálvíz készletek egyensúlyának megóvása, az elfolyó használt termálvizek elhelyezésével kapcsolatban a felszíni vizeket terhelő problémák megoldása lehetne, a kitermelés hatásainak kötelező monitorozásával.

Termálvíz készleteink végesek, a „gyógyvíz tengeren úszó ország” félrevezető, a médiában gyakran megjelenő képének elfogadása sok kockázatot rejt. Ez a szemlélet sajnos a törvényjavaslat szellemiségéből is visszaköszön, írják.

A kilenc szakmai szervezetet – köztük több egyetemi földtani tanszék – véleményét tömörítő tilitakozó levélben azt írták: a jelenleg előterjesztett javaslat következményei ma még be sem láthatók, aminek a termálvízre épülő fürdő- és egészségturizmus és a jelenleg már üzemelő geotermikus vízhasználatok, valamint a környezetünk látja kárát. Ezzel egész Magyarország hosszú távon csak veszíthet! Minden túlzás nélkül súlyos környezeti kockázat prognosztizálható nemcsak a termálvizekre, hanem a használt vizeket befogadó felszíni vizekre is”.

“Tisztelettel kérjük a Magyar Országgyűlés demokratikusan választott tagjait, szakmai kérdésekben fogadják meg a szakértők, a szakmai társadalom véleményét és ne fogadják el a törvénymódosítási javaslatot” – zárul a közlemény.
A fiatal gazdák örülnek a javaslatnak

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége üdvözli a Vidékfejlesztési Minisztérium “erőfeszítéseit, hogy a realitásoknak, gazdasági elvárásoknak és a fenntartható fejlődésnek egyaránt megfelelő új szabályozás szülessen” – közölte az Agrya nevű szervezet.

Szerintük a kiépített, a termálvíz szint alakulását mutató monitoring rendszer hiányában minden tényszerű alapot nélkülöznek azok az állítások, amelyek azt vizionálják, hogy elfogy a magyar termálvíz készlet. A mezőgazdasági üzemi felhasználók tapasztalatai azt mutatják, hogy a vízszintre nem a mezőgazdasági célú vízkivétel jelenti a nagy veszélyt, hanem az ipari felhasználás. Erre utal, hogy a bakonyi bauxit bányászat leállítása után még a dél-alföldi termál kutak vízszintje is emelkedett.

“Ugyanígy minden valós alapot nélkülöznek azok a környezetvédelmi aggályok amelyek a használt termálvíz felszíni elhelyezését, mint a környezetet romboló megoldást igyekszenek bemutatni. Az évtizedes tapasztalatok szerint egyes régiókban kimondottan környezetbarát megoldás a használt termálvíz felszíni elhelyezése, hiszen jogszabállyal védett természeti értékeket jelentő vizes élőhelyek jöttek létre azon keresztül” – írják.

A felszíni vízkezelés területén ezen túl rendelkezésre állnak olyan megoldások, évek óta folytatott, dokumentált tudományos kísérletek, amelyek megnyugtató módon biztosítják a használt termálvizek felszíni, biológiai alapú öntisztulását. Közleményükben kifejtik, a termálvíz használat szakmailag megfelelően alá nem támasztott, öncélú tiltása komoly gazdasági és versenyképességi károkat okoz Magyarországnak.

A tiltakozó szervezetek:

Magyar Hidrológiai Társaság
Nemzetközi Hidrogeológiai Szövetség Magyarországi Tagozata
Magyar Termálenergia Társaság
Dél-alföldi Termálenenergetikai Klaszter
Geotermikus Koordinációs és Innovációs Alapítvány
Eötvös Lóránd Tudományegyetem Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék
Miskolci Egyetem Környezetgazdálkodási Intézet
Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék
Debreceni Egyetem Ásvány- és Földtani Tanszék

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.