Fenntartható farmernadrág Törökországból

A farmernadrág is lehet fenntartható – állítja Marco Lucietti, a Sanko Holding Isko marketing részlegének igazgatója.

A cégnek Törökországban 15 ezer alkalmazottja van és évi 200 millió méter farmeranyagot gyárt, ami kb. 160 millió nadrág elkészítésére elég. A cég az ökofenntarthatóság megvalósítását tűzte ki célul, mivel ennek az anyagnak a gyártása az egyik leginkább szennyező folyamat és ökofenntarthatóvá tétele nem kerül többe. Viszont az előállításnak a kezdetektől, a termesztéstől kezdve ökologikusnak kell lennie – véli az igazgató. (Aiolus News) A gyapot intenzív termeléséhez sok olyan talajjavítót használnak, amelyek még a termelők számára is károsító hatásúak. A szerves gyapot, vagyis az a nyersanyag, amelynek termesztéséhez nem használnak műtrágyát és a növény a maga természetes módján nő, jelenleg a termelésnek csak 10 %-át fedi le, ami kb. 20 millió méter farmeranyagot ad.

Ebből a szerves gyapotból készült farmereknek a tanúsítványa a Gots /Global Organic Textile Standards/
Az igazgató által elmondottakból az is kiderül, hogy a gyapot termesztése azért is költséges, mivel a növény elsivatagosítja a földet és ha utána mást akarnak termeszteni, a talajt meg kell újítani. A gyapotfeldolgozás vízgazdálkodási szempontból is problémás, egy farmernadrágnyi anyaghoz mintegy 70 liter vizet használnak fel. A cég azonban ennek a vízmennyiségnek a 90 %-át megtisztítja és ihatóvá teszi. Kereskedelmi szempontból a szövet legyártása után következik egy speciális kezelése, amely meghatározza az anyag jellegét, a színét és a koptatott hatását. Ez az eljárás több szempont figyelembe vételét igényli. Az EU-ban tilos a homokkal való dörzsölése, mert ez a régi koptatási technika ártalmas, ugyanis a homok szilíciumot tartalmaz, ami belélegezve szilikózist okoz.

Törökország úttörő szerepet vállal ennek a módszernek a megszüntetésében. Az alkalmazott fejlettebb technikák ózonnal és lézerrel dolgoznak, ami teljesen ökologikus, de a kézi kezelésnek is megmaradt az a módja, amikor az anyagot egy speciális készülékkel koptatják, amelynek a felszíne olyan, mint az üvegpapíré. Törökország, ahol a lakosságnak 60 %-a fiatalabb 29 évesnél, nagy lehetőségek rejlenek a fenntartható innovációkban – összegezte az általa felrajzolt képet az igazgató.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.