Fenntartható ruhaköltemény az Oscar-díj vörös szőnyegén

Sokáig fogunk még beszélgetni a most vasárnap, immáron 89. alkalommal kiosztott Oscar-díjak kapcsán: egyrészt lehet majd örülni Deák Kristóf Mindenki című alkotása Oscar-díjának, másrészt pedig a díj történetének legnagyobb botránya is most vasárnap este esett meg. De emellett voltak még érdekes, fenntarthatósággal kapcsolatos vonatkozásai is a vasárnapi filmes seregszemlének.

Például Emma Roberts színésznő ruhája, amely teljes mértékben a fenntarthatósági követelményeknek megfelelően készült. A színésznő – aki egyébként Eric Roberts színész lánya és Julia Roberts unokahúga – egy, a Red Carpet Green Dress kezdeményezés keretében készült ruhában vonult végig a vörös szőnyegen. Nem ő volt azonban az első, aki az elmúlt években így tett: tavaly a Trónok Harca című sorozat Sansa Starkjaként ismert Sophie Turner vett részt a díjkiosztó gálán egy Red Carpet Green Dress ruhában.

A kezdeményezést egyébként James Cameron, többek között a Terminátor és a Titanic rendezőjének felesége, Suzy Amis Cameron indította még 2009-ben. Célja, hogy a fiatal tervezők megmutathassák tudásukat és tehetségüket, illetve a fenntarthatósági elveknek megfelelően gyártott „etikus” ruhaterveiket, ruháikat. A program sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az eredetileg versenynek indult Red Carpet Green Dress ma már egy igen népszerű gyakornoki programmal is bővült.

És hogy miért érdemes szót ejteni egy fenntarthatósági témákkal foglalkozó oldalon az Oscar-díj vörös szőnyeges bevonulásán látott ruháról? Mert jelenleg az élelmiszeripar és a mezőgazdaság mellett a ruha- és textilgyártás az egyik legkevésbé fenntartható gigaiparág – csak a nőiruha-gyártás közel 700 milliárd dolláros üzlet – globális szinten.

A szeméttelepekre kerülő textilmennyiség az elmúlt 50 évben közel az ötszörösére emelkedett, miközben például – és ez az igazán megdöbbentő – a szemétre kerülő gumi mennyisége csak a háromszorosára. Mindezt úgy, hogy az Egyesült Államok környezetvédelmi szervei szerint a szemétlerakókba kerülő textilmennyiség 97 százaléka újrahasznosító lenne. Tovább árnyékolja a képet, hogy az ipari méretű pamutgyártás során használják fel az évente a természetbe kerülő műtrágyák 25, rovarirtó szerek 10 százalékát. És mindezt úgy, hogy a gyártás során – mondjuk a balul sikerült festés vagy rossz színválasztás következtében – csak az Egyesült Királyságban évente közel 50 millió dollár értékű ruhaanyag kerül a hulladékok közé. Éppen emiatt minden olyan kezdeményezés, amely ezekre a problémákra hívja fel a figyelmet, a jó irányba tett lépés, főleg ha ez egy olyan eseményhez köthető, amelyet sok százmillió ember követ élőben világszerte, írta a chikansplanet.blog.hu.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.