Gyakoribb az ekcéma a korán közösségbe került gyerekeknél

Nagyobb az ekcéma kialakulásának kockázata azoknál a gyerekeknél, akik korán kerülnek közösségbe azokhoz képest, akik ezeket az éveket még otthoni környezetben töltik – állapították meg német kutatók.

Az ekcéma a bőr pikkelyesen hámló, viszketéses, pirosas kiütéses állapotának összefoglaló neve. Amerikai adatok szerint a gyerekek 10-20 százalékát érinthetik a tünetek valamilyen mértékben.
Német kutatók 3097 gyereket követtek születésüktől 6 éves korukig. Claudia Cramer düsseldorfi kutatócsoportja (IUF – Institut für Umweltmedizinische Forschung) az egykori Kelet-Németországban és Németországban felnőtt gyerekek adatait vetette össze és elemezte.
Megállapították, hogy a keleti részen élő gyerekek közül – akiket jellemzően már két éves koruk előtt bölcsődébe adtak – 13 százaléknál jelent meg ekcéma 4 éves kora előtt, míg az ország nyugati részén élő gyerekek körében 8 százalék volt ez az arány. A keleti részen nevelkedett gyerekek 55 százaléka járt bölcsődébe kétéves kora előtt, míg a nyugati részen ez az arány csupán 6 százalék volt.
A korán közösségbe került gyerekeknél 56 százalékkal nagyobb arányban alakult ki az ekcéma azokhoz képest, akik otthon töltötték ezeket az éveket.
További kutatásokkal arra keresnek választ a szakemberek, hogy a közösség típusa, illetve az ott naponta eltöltött idő hossza miként befolyásolja a gyerekek immunválaszát és stressz-szintjét. Az eredményeket az Allergy című szakfolyóirat online kiadása ismertette.

Ajánlott tartalom

A biodiverzitás fontosságára hívják fel a figyelmet

Hazánkban, mint az egész világon, a biológiai sokféleséget nagyon sok dolog veszélyezteti. Ti is tehettek az élővilág sokszínűségének megőrzése érdekében!