Gyapjas rinocérosszal vizsgálták az ősi Anglia klímáját

Egy kivételesen jó állapotban fennmaradt gyapjas rinocéroszt vizsgáló kutatók kiderítették, milyen volt Anglia környezete 42 ezer évvel ezelőtt.

Az állat maradványait 2002-ben fedezték fel Staffordshire-ben, más élőlények – többek között bogarak – maradványai mellett. A kutatócsapat eme klímaérzékeny rovarokat használta fel, hogy kiszámítsa Anglia nyári hőmérséklete 10 Celsius-fok körül alakulhatott, míg télen -22 fokra is süllyedt. A kutatók eredményeit a Journal of Quaternary Science folyóirat közölte. A megőrződött gyapjas rinocérosz (Coelodonta antiquitatis) csontvázát egy Whitemoor Haye közeli kőfejtőben fedezték fel. A maradvány Danielle Schreve, a vizsgálat vezetője szerint a legjelentősebb nagy testű emlősfosszília, melyet több mint 100 év elteltével Nagy-Britanniában megtaláltak. „A gyapjasrinocérosz-fogak és –csontok nem számítanak szokatlannak Angliában, ám általában alaposan károsították őket a ragadozók, különösen a foltos hiénák.”

A rinocéroszcsontváz mellett a paleontológusok más emlősök – mamutok és rénszarvasok, illetve jó állapotú rovarok – maradványait is feltárták. A brit és holland kutatókból álló csapat kielemezte eme fosszíliákat arra utaló nyomokat keresve, milyen környezet uralkodhatott Angliában az élőlények halála idején. A radiokarbonos kormeghatározás során megerősítették, hogy a rinocérosz és a többi élőlény az utolsó jégkorszak középső szakaszán élt. A fennmaradt bogarak és muslicák jelenléte a helyszínen „különösen fontos”, Schreve magyarázata szerint ugyanis „a rovarok nagyon érzékenyek voltak a klímaváltozásra, így közvetlen betekintést engednek az akkoriban uralkodó hőmérsékletekbe”. A vizsgálat szerint a bogármaradványok a mai ázsiaihoz hasonló rendkívül hideg és kontinentális klíma jelzői. A fosszilizálódott rovarok nagy része ma már nem él Anglia területén, néhányuk csak Szibéria északi részén és Közép-Ázsia magas fennsíkjain található meg.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.