Három év után aktivizálódni kezdett a Nap

Három évi “szendergés” után ébredezni kezd a Nap, s felületén megjelentek az első foltok.

“Három hosszú év után végre valami történést észlelünk” – hangsúlyozta közleményében Richard Fisher, az Amerikai Űrkutatási Hivatal napfizikai részlegének vezetője. A napfoltokat, amelyek a környezetüknél néhány száz fokkal hidegebbek, sötétebb területként észleli az emberi szem központi csillagunk fotoszférájában (a felszínének 400 kilométeres rétegében). Három évvel ezelőtt, 2008-ban a Nap az elmúlt majd száz év legpasszívabb állapotába süllyedt. Szinte az összes napfolt eltűnt, a napviharok alábbhagytak és központi csillagunk “hátborzongatóan” nyugodttá vált – olvasható a Space.com (http://www.space.com/) csillagászati hírportálon.

 
    A csendesebb időszakok teljesen normálisak Napunk életében, amelynek aktivitása 11,2 éves periódusokat mutat – ennyi idő telik el két napfoltminimum között. A legutóbbi napfoltminimum a szokásosnál tovább tartott, s némely kutató azt is felvetette, hogy vége szakad-e ennek valamikor.A Nap ébredezése azonban meglehetősen lassú  “Olyan, mintha lassú tűzön szeretnénk egy fazéknyi vizet felforralni” – jegyezte meg Ron Turner űridőjárás-elemző. Mint a szakértő rámutat, a XVIII. század közepe óta, amióta az asztronómusok megfigyelik a napfolttevékenységet, mindössze négy olyan alkalom volt, amikor a Nap lassabban ébredezett volna – az első 1755-ben, majd három a XIX. század elején, az úgynevezett Dalton-napfoltminimum alatt. A tudósok becslése szerint a Nap aktivitása 2013-ban éri el maximumát.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.