Így faraghatja le még jobban a rezsijét

Évi 100-400 ezer forintos megtakarítást is elérhetnek azok a családiház-tulajdonosok, akik belevágnak a lakáskorszerűsítésbe.

Akár öt év alatt megtérülhet a korszerűtlen családi házaknál az ablakok és ajtók cseréje, vagy a homlokzat hőszigetelése. Egy-két millió forintos beruházással pedig harmadával-felével is csökkenthetők a rezsiköltségek – derült ki az OTP Lakástakarék friss mintaprojektjéből, melyben 25 különböző jellemzőkkel rendelkező családi ház energetikai korszerűsítését végezték el, írja az fn24.hu.

Ennyibe került egy átlagos felújítás

A projektbe bevont ingatlanok között volt 1920-ban épült földszintes családi ház, hatvanas években felhúzott sátortetős ház, a kilencvenes években épült ikerházi lakás, a kétezres évek elején készült tetőteres ház, valamint sorházi lakás is. Ezek közül volt, ahol homlokzati hőszigetelést végeztek el, máshol a nyílászárókat cserélték ki, illetve volt, ahol teljes körű korszerűsítés történt, kazáncserével és napkollektort is felszereltek.

A 25 háznál átlagban 1,5 millió forintba került a homlokzati hőszigetelés, 700 ezer forintba a nyílászárócsere, 750 ezer forintba a kazáncsere, s ahol ez utóbbival együtt napkollektort is szereltek ott 2,5 millió forint volt a költség.

A 10-40 éves lakásoknál éri meg a leginkább

A program tapasztalatai szerint az 1970 és 1990 között épült családi házaknál térülhet meg leggyorsabban az energetikai felújítás és 15-70 százalékkal lehetett csökkenteni a rezsiköltségeket. Ez azt jelenti, hogy évi 100-400 ezer forintot spórolhattak meg a tulajdonosok. Emellett persze jelentősen javult a komfortérzetük is a felújított házakban.

Ennyi idő alatt térülhet meg

Azt is vizsgálták, hogy bizonyos típusú házaknál milyen beruházások mennyi idő alatt hozzák be az árukat. A homlokzati hőszigetelés akár öt év alatt is megtérülhet. Hasonló eredményre jutottak a legrosszabb, G és F energetikai besorolású házaknál, a nyílászárócserénél. A jobb kezdeti energetikai jellemzőkkel bíró épületeknél pedig 5-10 év alatt hozhatja vissza az árát a homlokzati és padlásszigetelést, valamint az ajtó- és ablakcsere. Ennél valamivel hosszabb lehet a kazáncserét, valamint megújuló energiás beruházást is tartalmazó felújítások megtérülése.

Konkrét példákat is hoztak: egy 1970-ben épült családi háznál padlásfödém-szigetelést és nyílászárócserét végeztek el 1,4 millió forintból, amivel 33 százalékkal csökkent a rezsiköltség. Így a számítások szerint kevesebb mint 8 év alatt jöhet vissza a beruházás ára. Egy 1991-ben épült sorházi lakásnál kazáncserét végeztek el, itt a beruházás megtérülését hat és fél évre becsülték.

Minimális önerővel is bele lehet vágni

A mintaprojekt tapasztalatai azt mutatták, hogy a milliós felújítások szinte mindig finanszírozhatók lennének a rezsikiadásokon megspórolt összegekből. Még olyan esetben is, ha a családok nem, vagy csak minimális önerőt tudnak felmutatni, és a beruházás döntő részét hitelből fizetik.

A felújításhoz a lakástakarékkal kombinált hitel is jó megoldás lehet, hiszen ehhez állami támogatást is kaphatnak a családok.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.