Iszapömlés – Felkészültek a védekezésre Szergényben

Felkészültek a védekezésre Szergény határában: a Marcal folyó hídjánál több tonna gipszet halmoztak fel, vízszállító tartálykocsik sorakoztak fel, hogy megkezdjék a vörösiszap semlegesítését, tovahaladásának lassítását – tapasztalta az MTI tudósítója kedden délután a helyszínen.

A gipszet markológéppel szórják a folyóba a híd egyik oldaláról, a másik oldalán pedig a tűzoltók fecskendőikkel megpróbálják a meder teljes szélességében elteríteni az anyagot, hogy minél jobban érintkezzen a szennyeződéssel – kommentálta az éppen zajló próbán látottakat Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi- és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
A szennyeződés délután négy órakor még nem érte el a Marcalnak a szergényi hídnál lévő szakaszát, valahol Mersevát környékén tartott, Bobánál már vörösre festette a vizet, már erőteljes halpusztulás nyomait is látni lehetett.
Nádor István elmondta: eredetileg egy alsóbb szakaszon, Marcaltőnél tervezték a védekezést, de a szennyezés lassan haladt, így elég idő maradt arra, hogy áttelepüljenek Szergény határába. Szavai szerint így egy hosszabb szakaszt tudnak mentesíteni.
A szakember szerint az igazán jó megoldás az lenne, ha sikerülne egy alkalmas mezőgazdasági területen átvezetni és “kiülepíteni” a szennyezett vizet, ahonnan aztán talajcserével el lehetne szállítani a káros anyagokat, köztük nehéz fémeket, ólmot is tartalmazó iszapot. A vízügyi szakemberek most ezt a területet keresik.
Az igazgató megerősítette: a lakott terület a vasi szakaszon nincs veszélyben, a szennyeződést a mederben tudják tartani és az a térség felszín alatti vizeit sem érinti.
Nádor István hozzáfűzte: a Rábába Győrnél folyik be a Marcal, tehát a vasi szakaszt szintén nem érinti majd a szennyezés.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.