Iszapömlés – Megnyitották Kolontár elzárt részét

Megnyitották szerda reggel Kolontár azon részét, amelyet két nappal korábban a vörösiszap-áradás elzárt, elöntve több tucat házat.

A katasztrófavédelmi szakemberek és a katonák éjjel helyreállították a Torna-patakon a hidat, amelyet a zagytározóból kiömlött, két méter magasságban hömpölygő iszap sodort el, így – szervezett formában – a legszükségesebb dolgaikért hazatérhetnek a lakók.
A településen zúgnak a munkagépek, tisztítják az utakat, valamint az előző nap és az éjszaka odaszállított több teherautónyi gipsszel próbálják semlegesíteni a patakban még mindig magasan hömpölygő vörösiszap lúgos kémhatását – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Bakos György, a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek azt mondta: kőzúzalékkal is próbálják szilárdítani és megállítani az iszapáradást.

A lakosok szerda reggel, 9 óra előtt még nem juthattak be az elzárt utcákba, ott munkagépek dolgoznak, csak a kárelhárításban dolgozók járhatnak át a hídon. A szóvivő ugyanakkor közölte, hogy egy órán belül a lakók bemehetnek a házukba, és a sajtó számára is biztosítják, hogy képet készítsenek a vörösiszap okozta katasztrófahelyzetről.
Az MTI tudósítói kedden az elzárt településrészre bejutva azt látták, hogy több ház is megrongálódott, illetve megsemmisült, a vörös sárlavina több háznak az ablakán bejutva tört szét mindent.
A még sosem látott áradat erejét mutatja az is, hogy több tíz tonnányi, beton keménységű kohósalaktömböket, autókat több kilométer távolságig görgetett, és fákat tarolt le.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.