Iszapömlés – Romániában folyamatosan figyelemmel kísérik a folyóvizek minőségét

Romániában folyamatosan figyelemmel kísérik a folyóvizek minőségét a kolontári iszapömlést követően – közölte kedden a román környezetvédelmi minisztérium.

A szaktárca közleménye szerint a következő huszonnégy órában Románia területén a folyóvizek szennyezettsége nem fogja meghaladni a megengedett értékeket az iszapömlés miatt. Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter felvette a kapcsolatot az illetékes magyar hatóságokkal, amelyek arról biztosították, hogy a Duna romániai szakaszát jelenleg nem veszélyezteti a szennyezés – olvasható a szaktárca közleményében.
Dorin Gavril, a romániai Krassó-Szörény megyei vízgazdálkodási hivatal igazgatója az Agerpres román hírügynökségnek elmondta, hogy szakértők szerint esetleg egy hét múlva érkezhet Romániába a Dunán keresztül a szennyezett víz, de tekintettel arra, hogy a román határig 720 kilométer van, a szennyezés koncentrációja várhatóan jóval alacsonyabb lesz a magyarországi értékekhez képest.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) Ajka melletti tározójából hétfőn mintegy egymillió köbméternyi mérgező, maró hatású vörösiszap ömlött ki gátszakadás miatt.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.