Itt a tavasz: vonulnak a békák

Lelkes önkéntesek segítségével mentik országszerte a tavasszal költőhelyükhöz vonuló békákat, amelyek nagy része elpusztulna az emberek gondoskodása nélkül.

Az önkéntesek között egyaránt megtalálni a még járni is alig tudó gyerekeket és a legidősebb korosztály képviselőit is – mondta Sámuel Zsuzsa, a Zöld Út Egyesület elnöke az MTI-nek. Az egyesület a Börzsönyben, a Hont és Parassapuszta közötti szakaszon segíti a békák vonulását. Esős és meleg idő esetén a békák tömegesen indulnak meg az Ipoly irányába, amire az egyesület terelőkerítések kifeszítésével már előre felkészült. A Börzsöny békaállományának túlnyomó többsége a Hont-környéki területen található barna varangyok. A békák vonulása általában bő két hétig tart, és ez idő alatt mintegy 12 ezret tudunk biztonságba helyezni – magyarázta Sámuel Zsuzsa. Világszerte a kétéltű populációk csökkenését lehet megfigyelni. Élőhelyük leszűkülése, a környezetszennyezés, klímaváltozás és a betegségek, valamint az emberi tevékenységek is jelentős hatással vannak a kétéltű szervezetekre. Ezért is különös jelentőséggel bír a megmentésükre tett minden erőfeszítés – hangoztatta.

A békamentésbe sok más szervezet is bekapcsolódik, így a Jane Goodall Intézet is, amelynek programkoordinátora, Flórián Norbert elmondta: az évi őrjáratszerű mentést követően 2007-ben indult el Farmoson a szervezett mentés, amely jelenleg a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Jane Goodall Intézet és a Tápió Természetvédelmi Egyesület együttműködésével zajlik. Mindenkit igyekszünk bevonni a munkába. Bemutatjuk az egyes fajok elkülönítő bélyegeit, a vödrökben található egyéb élőlényeket, a környező élővilágot. Eddig a békamentés során 9 kétéltű faj került elő, az egyedszámok 95 százalékát a barna ásóbéka tette ki. A mentett békák száma átlagosan évi mintegy 45000 egyed – emelte ki Flórián Nobert. 2012-re már több békamentő csoport jelentkezett a Jane Goodall Intézeten keresztül az akcióra, mint ahány “békás napunk” van, ezért örülnénk, ha más békamentő szervezetek is együttműködnének velünk és más helyszínekre is lehetne békamentő gyerekcsoportokat vinni. Így lehetővé válna a kétéltűvédelem szélesebb körben való bemutatása is – tette hozzá a program intézeti koordinátora.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.