Erős utórengések Japánban hétfőn is

Hétfőn eddig 38 utórengést regisztrált az amerikai földtani intézet (USGS) Japánban vagy a környékén, ezek közül a legerősebb 6,1-es magnitudójú volt, a többi azonban már jellemzően 5-ös erősség alatti. Vasárnap geológusok arról beszéltek, hogy nem lehet kizárni egy erős, akár 7-esnél is erősebb utórengés érkezését a következő napokban.

Nem vetítik tovább a szökőáras filmet
Leveszik a japán mozik műsoráról Clint Eastwood Hereafter (Azután) című, halálos szökőárról szóló természetfeletti drámáját a szigetországot sújtó katasztrofális földrengésre való tekintettel, jelentette be a Warner Entertainment Japan. Otani Szatoru, a filmforgalmazó munkatársa elmondta, a mozifilmben látható félelmetes szökőárjelenetek egyszerűen nem helyénvalók a mostani helyzetben. Clint Eastwood legújabb alkotását február vége óta játsszák mintegy 180 japán moziban. A Warner Entertainment eredetileg március végéig akarta vetíteni a filmet.

Stabilizálódhat a helyzet az erőműnél
Nem jó, de “stabil” a helyzet a Fukusima erőműnél, állította a BBC-nek Tosihiro Bannai, a japán atombiztonsági ügynökség egyik igazgatója. Azt mondta, hogy az 1-es és a 3-as reaktoroknál előfordulhat, hogy részlegesen károsodtak a fűtőelemek, azonban a vizsgálatok egyelőre nem erre utalnak.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.