Jelentős érdeklődés az energetikai pályázatok iránt

Jelentős érdeklődés mutatkozik az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) az energetikai pályázatok iránt – mondta Bús László, a pályázatokat kezelő Energia Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Hangsúlyozta: a 2009-2010. évben meghirdetett energiahatékonyságot és megújuló energiaforrás felhasználását támogató konstrukciókra eddig 550 pályázat érkezett 40 milliárd forint támogatási igénnyel, amely már eddig is 60 százalékkal meghaladja a 2007-2008. évi kiírásokra beadott jelentkezéseket és igényeket.
Bús László elmondta, hogy 2007 óta a KEOP energetikai pályázataira 15,5 milliárd forint támogatást ítéltek oda, amely mintegy 39,1 milliárd forint beruházást tesz lehetővé Magyarországon. Ezen belül a 2009-2010. évekre rendelkezésre álló 48,5 milliárd forint keretre 5,1 milliárd forint támogató döntés született.

A megítélt energetikai támogatások 60 százaléka a megújuló energia felhasználását, 40 százaléka az energiahatékonysági beruházásokat támogatta. Ugyanakkor a pályázatok darabszámát tekintve az energiahatékonysági beruházásokra irányuló támogatások aránya magasabb, mint a megújuló energia esetében. A megítélt támogatási összeg tekintetében a Dél-alföldi régió pályázói volt a legsikeresebbek, akik 5,5 milliárd forintot nyertek el.
Az ügyvezető igazgató az eddigi tapasztalatokról szólva elmondta, hogy a legnépszerűbb terület az épületenergetikai korszerűsítése, illetve a világítástechnikai rendszerek megújítása.

Bús László felhívta a figyelmet arra, hogy hamarosan a Közép-magyarországi régióban is megnyílik a lehetőség a megújuló energia felhasználását és az energiahatékonyságot egyszerre kezelő fejlesztésekre. Terveik között szerepel továbbá, hogy egyszerűsítik az energiahatékonysággal összefüggő pályázati kiírásokat. Várható, hogy a központi költségvetésből finanszírozott kórházakhoz hasonlóan az önkormányzati fenntartásúak is megkapják a lehetőséget az energiahatékonysági pályázaton való indulásra.
Ambrovics Anna, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség környezetvédelmi programok iránytó hatósága vezetője hangsúlyozta, hogy a megújuló energia felhasználására irányuló pályázatoknál a kifizetéseket kiemelten kezelik, hogy ne vesszen el fejlesztési forrás. Terveik szerint 2

010 végéig 3,5 milliárd forint, majd 2011-ben 9 milliárd forint támogatást kell kifizetni ilyen pályázatokra.
Bús László a pályázatok eddigi tapasztalatai alapján azt tanácsolta, hogy a pályázók ne csak pályázatírókat, hanem energetikai szakembereket is vonjanak be a sikeres pályázathoz.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.