Készülniük kell a jövő kihívásaira az agrárgazdálkodóknak

Két éve minden idők legszárazabb időjárása negatív irányba billentette az agrárium szereplőinek eredményességét, a tavalyi esztendő viszont jóval kedvezőbben alakult a gazdálkodók számára.

A jövő kihívásaira azonban mindenkinek készülni kell. Röviden így összegezhető a tematikája a Syngenta idei szezonnyitó rendezvénysorozatának, amelyet hét városban rendeztek meg több mint ezer magyar gazdálkodó részvételével.

– Az orosházi, kaposvári, mezőkövesdi, hajdúszoboszlói, székesfehérvári, szombathelyi és szekszárdi rendezvények középpontjában a főbb szántóföldi kultúrák, így a kukorica, a kalászosok, valamint a napraforgó álltak – mondta Vajda Beáta marketingvezető. – Célunk a technológiai bemutatáson túl válaszkeresés volt a termelés hatékonyságának javítására, illetve a jövő kihívásaira. Cégünk elkötelezett abban, hogy a magyarországi termelők ne csak megőrizzék, hanem növeljék is a versenyképességüket.

A szántóföldi gazdaságok 2013-ban jó szezont zártak, hangzott el. Bár a felvásárlói árak némileg a termelői várakozások alatt voltak, őszi kalászosban és napraforgóban is rekordközeli országos terméseredménnyel zártak a termelők. A nyári száraz időjárás ellenére kukoricában is a sokéves átlagot tekintve közepes termést értek el.

Csaknem ötven százalékkal több kukorica termett Magyarországon 2013-ban, mint az azt megelőző esztendőben. A mezőgazdasági húzóágazatnak tekintett kukoricában 5,8 tonnát takarítottak be hektáronként átlagosan a gazdák. Ám az elmúlt években tapasztalt szélsőséges időjárás, kiszámíthatatlan felvásárlási árak, kórokozók elszaporodása mind nehezítik a kukoricatermelők életét. A megoldás az agrotechnika kiaknázása, célzott, hatékony növényvédelmi eljárások alkalmazása, mondta Tóth Csantavéri Szilvia kukorica termékmenedzser.

Kalászos gabonák tekintetében a tavalyi év igen eredményes volt, hangzott el a rendezvényeken. A vetések ideális időben, jól sikerültek. 2013-ban az elmúlt évek legmagasabb termését takarították be a termelők, kiemelkedő minőségben. Összesen 5,1 millió tonna őszi búzát takarítottak be a gazdák, ami negyedével több, mint 2012-ben.

– Jelenleg jól fejlett, erős őszi kalászosokkal találkozhatunk a földeken, jó terméskilátásokkal – mondta Harmat Ákos szakértő. – Az enyhe tél miatt korai, intenzív rovarkártétel várható, a levéltetvek már most megjelentek. Hatékony növényvédelemmel mindez kezelhető. A Syngenta teljes növényvédelmi technológiát lefedő kínálattal rendelkezik kalászos gabonákban és napraforgóban egyaránt.

A magyar gazdálkodóknak az elmúlt években számos problémával kellett szembenézniük, amelyek alapvetően befolyásolták termelésük sikerességét. Ilyen egyebek mellett a szélsőséges időjárás, a terményárak ingadozása, a növekvő inputanyag árak, és a szűkülő pénzügyi lehetőségek. A szezonnyitó rendezvényeken bemutatták a Good Growth Plan programot is, mely a Syngenta részéről hat kötelezéttségvállalást jelent a fenntartható mezőgazdaság biztosítására. Eszerint a cég a termelőkkel együttműködve olyan termelési feltételeket teremt, amelyben a környezeti fenntarthatóság mellett, nő az élelmiszerbiztonság valamint javul a növény termőképessége és a termőföld termékenysége. Ezáltal a termelő gazdaságok eredményessége, munkahelymegtartó képessége is jobb lesz.

A Syngenta kezdeményezésére létrejött Contivo™ program pedig a piacon egyedülállóan szakmai összefogással kívánja segíteni a hazai agrárgazdálkodókat, hangsúlyozta Heicz Péter, a program vezetője. A program épít a hatékony növényvédelemre, talajművelésre, hibrid- és fajtaválasztékra, valamint a beruházások, fejlesztések alapjainak kialakítására, pénzügyi és adminisztratív hátterének biztosítására.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.