Kevés a felkészülési idő az új termékdíj törvényre

A hullámtermékgyártók szövetsége szerint a januárban hatályba lépő új környezetvédelmi termékdíj törvény a felkészülési idő szűkössége miatt nehézségeket okozhat az ágazatban, emellett az új szabályozás egyértelmű áremelkedést hoz.

A Magyar Hullámtermékgyártók Szövetsége Egyesülés (MAHUSZ) aggasztónak tartja, hogy az elfogadott törvény végleges szövege csak november végén, egy hónappal a hatályba lépés előtt vált ismertté, és még mindig nem ismertek a végrehajtási rendeletek, amelyek szabályozzák, hogy a cégeknek hogyan kell megfelelniük a törvénynek – olvasható a szövetség közleményében. A közlemény szerint több szervezet – köztük a MAHUSZ is – jelezte, hogy szükségesnek tartja a törvény hatályba léptetésének elhalasztását legalább a végrehajtás gyakorlati feltételeinek megteremtéséig, az átmeneti időre pedig a jelenlegi rendszer működési feltételeinek meghosszabbítását kérte, de ennek elfogadására kicsi az esély.

 
A MAHUSZ szerint az árak emelkedése elkerülhetetlen lesz, és ezt végső soron a fogyasztóknak kell megfizetniük. A megállapított termékdíjat minden belföldi forgalomba kerülő csomagolóeszköznél be kell építeni a termék nettó árába, amely így az áfaalapot is növeli, továbbá a termékdíjat a cégeknek kötelezően be kell fizetniük az adóhatóságnak. Emlékeztetnek, hogy a jelenlegi rendszerben is van termékdíj, ennek mértéke a papír esetében körülbelül fele a jövőre tervezett kilogrammonkénti 20 forintnak. Panyi László, a MAHUSZ elnöke szerint a jövő évi termékdíj a hullámdoboz csomagoló termékek esetében 7-8 százalékos nettó árnövekedést jelenthet, de az alacsonyabb értékű termékeknél akár a 10 százalékot is elérheti. A MAHUSZ összesített adatai alapján a magyarországi hullámtermék gyártás volumene az idén a tavalyi évhez viszonyítva több mint 2 százalékkal esett vissza. A világpiaci alapanyagárak 2011. év első felében tapasztalt emelkedése a második félévben megtorpant, ám ennek előnyeit a gyenge forint miatt a hazai piaci szereplők kevéssé érzékelik. Jövőre a belföldi piac felvevőképességében a MAHUSZ elnöke nem vár jelentős változást. A gyártási költségek területén nem számít markáns növekedésre, az energiaköltségekben infláció körüli növekedéssel számol, ám a forint esetleges további gyengülése véleménye szerint ronthatja az ágazat helyzetét.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.