Kína: bérmunka-birodalomból zöld technológiai nagyhatalom

2009-ben 162 milliárd dollárt költöttek világszerte zöld technológiákra, ebből 35 milliárdot Kínában, míg az Egyesült Államokban csak 19 milliárdot fordítottak hasonló célra.

Miközben Washingtonban -politikai akarat hiányában- nem képesek elfogadtatni a klímatörvény-csomagot, Kína élre tör a megújuló energiák kiaknázásában, s az ehhez szükséges eszközök gyártásában. Van miből: a kommunista ország a világon egyedülálló módon 2450 milliárd dolláros tartalékkal rendelkezik!
Kína nyugati és belső területein közel 500 millió ember tengődik afrikai nyomort idéző szegénységben, napi 1-2 dollárnak megfelelő összegen. E régiókból az elmúlt évtizedben közel 230 “migráns munkás” vándorolt a tengeri kikötőkhöz közeli gyárakba. Ők szolgáltatták a globalizáció motorjának alapját: az olcsón termelő Kína versenyelőnyét. (Az elvándorlás olyan mértékű Kína belső területein, hogy egész falvak vannak, ahol nincs munkaképes korú lakó. Csak az öreg szülők maradtak otthon, a gyerekek mind elvándoroltak a jobb bér reményében.)

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Klímadepresszió helyett a megoldásokra fókuszál a Kék Bolygó podcast

Ne süllyedjünk klímadepresszióba, de beszéljünk a fenntarthatósági és környezetvédelmi problémákról és találjunk rájuk megoldást; ezt a célt szolgálja a Kék Bolygó podcast - mondta Áder János korábbi államfő a maga által indított podcastról, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) kuratóriumi elnöke annak kapcsán beszélt erről, hogy századik adásához érkezett a műsor. A rendhagyó adásban Huszár András, a Green Policy Center társalapítója és igazgatója kérdezte Áder Jánost.