Klímaváltozás thriller világsztárokkal

Az egykori amerikai alelnök tulajdonképpen a Kellemetlen igazság (2006) című filmnek köszönheti, hogy Nobel Békedíjat kapott 2007-ben. Mégis nehéz pénzt gründolni a folytatásra, ahogy a klímaváltozásról szóló más dokumentumfilmekre is. Pedig James Cameron, Arnold Schwarzenegger, Matt Damon adják arcukat és nevüket hozzá.

A Kellemetlen igazság producerei -köztük a Tarantino-filmek producereként elhíresült Lawrence Bender- a folytatáson gondolkodnak, értesült a Varietey showbiz szaklap. Az első rész 50 millió dollárt keresett a mozikasszáknál világszerte és hozzásegítette Al Gore-t, hogy újra a figyelem középpontjában álljon és relevánsnak érezze magát – ami pedig Nobel Békedíjat hozott neki.

Bender úgy látja, az első rész óta eltelt években a fosszilis iparágak, az olajlobbi nagyszabású félreinformáló kampányokat indítottak, ezért újra szükség van rá, hogy Al Gore megint színre lépjen és “leporolja a port a vetítőjéről”, amivel az első részben is kivetítette a tudományos információkkal teli képeket és infógrafikákat. Egyelőre nincs hír arról, hogy a film költségvetését bőkezűen összerakó befektetők sorban állnának.

A veszélyes élet évei

De nem ez lenne az egyetlen mozi, aminek a klímaváltozás a témája. Már elkészült egy másik jelentős alkotás. A thriller műfaji köntösébe öltöztetették az éghajlatváltozás témáját Schwarzenegger, Cameron és társaik. A Years of Living Dangerously (A veszélyei élet évei) című dokumentumfilm nem titkolja, hogy a tétek nagyot: romlásba dől fajunk vagy képes minőségi életet élni e bolygón. És engedelmeskedik a hollywoodi narratív receptnek: vannak benne fosszilis gonoszok és zöld hősök.

A The Guardian brit napilap sem fukarkodott a jelzőkkel: “korunk legfontosabb klímaváltozást kommunikáló multimédiás projektjének” kiáltotta ki a filmet. Amerikában saját gyártású szériáikkal és filmjeikkel az élvonalba kerültek fel az előfizetős kábeltévék, közülük a Showtime áll e film mögött. Joel Bach és David Gelber, a 60 Minutes hírműsor munkatársai alkották meg a programot, melynek elkészítésében olyan tudósok vettek részt, mint Dr. Heidi Cullen, Dr. Joe Romm, Dr. Andrew Farley, Dr. Jim Hansen, Dr. Katherine Hayhoe, Dr. Michael Mann és Dr. Michael Oppenheimer. Ők természetesen világsztárokkal ülnek le meghányni-vetni a természetvédelem és környezetszennyezés égető kérdéseit, hiszen szükséges a kellő mértékű celeb-kóciens, hogy szemeket vonzzon a képernyőre. A Terminátorból Gubernátorrá lett, majd újra színésszé avanzsált Schwarzenegger például elittűzöltő brigáddal, sárga egyenruhában látogat el az erdőkbe. A producerek azért úgy válogatták őket, hogy valóban egy-egy téma arcai, (mellesleg filmsztárként is egzisztáló) aktivistái kapjanak helyet a sorozatban, s ne csak feltűnési viszketegségüket kielégítő celebek lepjék el a képernyőt.

A széria szereplői közt találjuk Harrison Fordot, aki a Conservation International állatvédő szervezet igazgatóságának tagja, s még a biológiai sokszínűségről szóló globális egyezmény aláírásán is részt vett Japánban néhány éve. Don Cheadle az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) nagyvkövete. Ian Sommerhalder a nevét viselő szervezet élén végez felvilágosító tevékenységet a fiatalok körében. Matt Damon a vízproblémákról beszél. Nem véletlenül, hiszen a water.org társalapítójaként pont ezek megoldásán dolgozik. (Nemrég Davosban kapott díjat tevékenységéért.)

A 16 epizódban kibontott “sztori” emberközeli megközelítésben tárgyalja a témát: a hangsúly mindig azon van, a klímaváltozás (pl. aszály, erdőtüzek) hogyan hat az egyén életére.

http://www.piacesprofit.hu/klimablog/

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.