Komposztálási program indul

Összesen 600, kiskerti komposztálásra használható, úgynevezett komposztáló keretet és rostát oszt szét pályázati támogatás nyomán a Heves megyei Verpeléten és Tarnaszentmárián a komposztálás elterjedésének elősegítése érdekében a Verpelét és Térsége Idegenforgalmáért Egyesület.

A komposztálható anyagokat, például kerti zöldhulladékot csak össze kell gyűjteni a kiosztott komposztáló keretbe, ahol az lebomlik, majd rostálás után virágföldként, vagy a kert trágyázására lehet használni – közölte Kendi Tímea, az egyesület képviselője. A komposztáló eszközöket térítésmentesen kapják a családok az Új Széchenyi Terv Környezet és Operatív Programja keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával. A részvételnek csupán az a feltétele, hogy a kiosztott eszközöket 5 évig megtartsák és rendeltetésszerűen használják. Ugyanis a házi komposztálással csökkenthető a leghatékonyabb módon a háztartási hulladék mennyisége a biológiailag lebomló szerves anyagok hasznosítása révén. Mindezzel elkerülhető az avar és az egyéb kerti szerves anyag egészségtelen és környezetszennyező égetése is – hangsúlyozta Kendi Tímea.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.