Magyarországon készülnek az Electrolux zöld porszívói

Újrahasznosított műanyagból készülnek és energiatakarékos motorral működnek az Electrolux környezetbarát porszívói. Mind az öt zöld modellből – évente összesen 200 ezer darab – a vállalat jászberényi porszívógyárában készül, s ez a teljes termelésnek 10-15 százaléka.

Vass Attila, a vállalat jászberényi porszívógyárának igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, az általuk gyártott porszívók ára 150-450 euró között mozog Európában. Magyarországon az Electrolux zöld porszívóit 35.000 és 70.000 forint közötti áron forgalmazzák. A zöld porszívók fejlesztését egy túlnyomórészt magyar szakemberekből álló csoport végezte.
Ugyanakkor a magyar piacon eladott porszívók 85 százaléka 100 euró alatti. Tavaly mintegy 400 ezer porszívót adtak el a magyar piacon, míg az idén az első félévben a  16 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Belényesi Zsolt, az Electrolux magyarországi értékesítési igazgatója közölte, egy porszívó környezetterhelésének a 30 százaléka esik a gyártás időszakára, míg a többi a működésére. A zöld porszívókat most vezetik be a magyar piacra, eddig a nyugat- és észak-európai piacokon, főként a Benelux-államokban forgalmazták a termékeket.
A  háztartási gépek magyarországi piaca daraszámban 12,3 százalékkal, értékben pedig 10,5 százalékkal esett vissza  az év első hét hónapjában.

Egy környezetbarát porszívóval az évente 20 ezer forinttal lehet csökkenteni az áramszámlát.
A zöld porszívók alapanyaga részben a piacról visszagyűjtött háztartási gépek műanyag burkolatából, az autók műanyag elemeiből, vagy a számítógépek burkolatából készül. A begyűjtött műanyagból granulátumot készítenek, ami Franciaországból és Ausztriából érkezik Magyarországra, itt a magyar beszállítók alkatrészt és burkolat elemeket öntenek belőle.
Mivel az újrahasznosított műanyag fekete színű, az 5 környezetbarát porszívó burkolata is fekete lett. Egy zöld porszívó alapanyagának előállításához körülbelül 2 literrel kevesebb nyersolajra és 80 literrel kevesebb vízre van szükség, mintha ugyanez az alapanyag új műanyagból készülne. A zöld modellek burkolatának és alkatrészeinek – modelltől függően – 55-70 százaléka készül újrahasznosított műanyagból. Az ökoporszívókat 92 százalékban újra lehet hasznosítani, csomagolásuk is környezetbarát, 100 százalékban újrahasznosított papírból készül.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.