Már a Skoda is a Teslával fog versenyezni?

Megmutatta a cseh gyártó első terveit a közeljövőben érkező elektromos autójáról. Egy viszonylag nagy, Tesla Model X-szerű SUV-ről van szó.

A Skoda Vision E koncepció egy 300 lóerős, teljesen elektromos autó, amely várhatóan 2020-ban kerül utcákra. A modell a Skoda anyavállalatának, a Volkswagennek a közös elektromos autóit meghatározó platformjára, az úgynevezett MEB-platformra fog majd épülni. Ahogy a gyártónál megszokhattuk, lényegében egy praktikus autót kínálnak majd. A hírek szerint már neve is van a modellnek: Aratan, amelyet korábban a Skoda bejegyzett védjegyként. A 4,64 méteres kocsi közel 2 méter széles is, vagyis valamivel kisebb, de szélesebb mint a mostani Skoda Kodiaq. A modellnek többek közt meg kell alapoznia a vállalat struktúraváltását, amelynek célja, hogy 2025-re a Skoda is lépést tudjon tartani a piaccal, amelyen jóslatok szerint, minden negyedik eladott autó elektromos lesz. A kocsiban két elektromotor dolgozik, egy-egy tengelyt hajtva, az összteljesítményük 300 lóerő körüli, írja a hvg.hu.

Ajánlott tartalom

A hibrid autók eladása továbbra is emelkedést mutat

Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.