Még etessük a madarakat!

A mostani enyhe időjárástól függetlenül még legalább két hétig folytassuk a madarak etetését – tanácsolják madártani szakemberek.

Ha visszatér a tél és újra fagyni kezd éjszakánként, akkor még ennél is tovább tarthat az etetés időszaka. A költési időszak beindulása, a legkorábbi énekesmadár-fiókák április közepi kikelése után azonban már ne legyen az etetőkben mag. Előfordulhat ugyanis, hogy a madarak megpróbálják a fiókáikat ezekkel etetni, s mivel a kicsik még képtelenek megemészteni, megfulladhatnak – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel.
A téli madáretetés a tartós fagyok időszakának madárvédelmi módszere, ami átlagos hazai viszonyok között október végi kezdést, és március közepi, illetve végi befejezést jelent. A hóolvadás után a madarak sok természetes táplálékhoz férnek hozzá a fagytól és a nedvességtől felpuhult földön.

A legfontosabb téli madáreleség a nem sózott, nem pirított, magas olajtartalmú fekete, ipari napraforgó. A Érdemes hozzákeverni apró szemű magvakat, a többi között kölest, muhart. Sok madár, egyebek mellett a vörösbegy és az ökörszem csőre nem elég erős az egész napraforgó szemek feltörésére, e fajok csak a törött szemekből kihulló magtörmeléket, a napraforgóba keveredő gyom- és egyéb apró magvakat tudják hasznosítani – olvasható az egyesület honlapján.
Fontos téli etetőanyag az állati zsiradék, a nem sós vagy kifőzött szalonna, a faggyú, illetve a cinkegolyó. Az etető sík tetejére kihelyezett lágy sajtnak különösen a vörösbegyek örülnek. Az almát gyakorlatilag minden lágyevő, tehát rovarokat is fogyasztó madár kedveli, így nagy segítséget nyújthat például a barátposzátának, de a kék cinkék is szeretik. A gyümölcsöket érdemes bokorág-csonkokra, esetleg faágakra feltűzni, így a madarak hóeséskor és azt követően is hozzáférhetnek.  Az állatbarátok adhatnak a madaraknak ezen kívül főtt rizst, főtt tésztát, levesben főtt zöldségeket, ezeket elsősorban a rigók és rovarevők fogyasztják. Soha ne adjunk a madaraknak kenyeret, kenyérmorzsát, mert ezek erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást, akár az állatok pusztulását okozhatják.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.