Mégsem végzik ki az iskolai papírgyűjtést

A kormány az ősszel törvénymódosítással igyekszik megteremteni a lehetőségét annak, hogy az iskolák folytathassák a papírgyűjtést – írta a Népszabadság.

A Népszabadság pénteki számában idézik a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatását, amely szerint az iskolai papírgyűjtést lehetővé tevő jogszabály-módosítás előkészítés alatt áll. A FM levele kitér arra, hogy az iskolai papírgyűjtésnek pótolhatatlan szerepe van a szemléletformálásban, és a kormánynak nem áll szándékában, hogy elvegye a gyerekektől ezt az élményt, illetve az iskoláktól az ebből származó bevételt.

Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy a papírhulladék gyűjtése már 14 éve engedélyhez kötött, e tekintetben nem hozott változást a 2012-ben életbe lépett, hulladékról szóló törvény. “Ennek ellenére a 14 év alatt egyetlen kormány, így az Orbán-kormány sem akadályozta az iskolai papírgyűjtést” – áll az FM levelében.

A lap emlékeztet arra, hogy korábban a tárca még úgy nyilatkozott, hogy a 2015-től változó uniós és magyar előírások szerint a külön gyűjtött papírhulladékot ingyenesen át kell adni a közszolgáltatónak. Ez az előírás sokak szerint az iskolai papírgyűjtés végét jelentette volna, mert így az iskolák nem jutnának bevételhez a gyűjtésből.

forrás: hvg.hu

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.