Megtiltotta egy kísérleti reaktor újraindítását a japán atomenergetikai hatóság

Megtiltotta a Mondzsu atomerőműben található, úgynevezett gyorsszaporító reaktor újraindítását a japán atomenergetikai hatóság szerdán az ott feltárt biztonsági hiányosságok fényében, egy másik erőművet pedig az alatta húzódó aktív geológiai törésvonal miatt lebontásra ítélhetnek – jelentette az NHK japán televízió.

A hatóság beszámolója szerint a Mondzsu erőművet üzemeltető japán atomenergia-ügynökség – egy kormányzati szerv – több mint 9800 biztonsági vizsgálatot mulasztott el a létesítményben. A hatóság az üzemeltető “romló biztonsági kultúrájára” hivatkozva megtiltotta a reaktor újraindításának előkészítését. A Mondzsu erőmű különlegessége, hogy az ott található gyorsszaporító reaktor több nukleáris üzemanyagot állít elő, mint amennyit elhasznál. Az 1994-ben elindított létesítménytől Japán azt remélte, hogy az biztosítja majd az energiahordozókkal gyakorlatilag nem rendelkező ország energiaellátásának jelentős részét. A projekt megvalósítását azonban számos nehézség hátráltatta. Az erőművet először 1995-ben kellett leállítani, amikor a reaktor hűtésére használt nátrium elszivárgott és tüzet okozott. A balesethez és az azt követő vizsgálathoz köthető botrányok miatt a létesítményt csak 2010 májusában helyezték újra üzembe, de négy hónappal később egy újabb baleset miatt ismét le kellett állítani.

A japán atomenergetikai hatóság szerdán azt is közölte, hogy vizsgálóbizottsága aktív geológiai törésvonalat talált a Mondzsu közelében található Curuga atomerőmű egyik reaktora alatt. Emiatt sajtóértesülések szerint akár a létesítmény végeleges bezárását és lebontását is elrendelhetik. A földrengések által gyakorta sújtott Japánban tilos atomreaktorokat építeni aktív törésvonalak fölé. A hatóság vizsgálatai során azonban már több erőműről derült ki, hogy vélhetően földmozgásveszélyes helyen fekszik. Japán 50 működőképes atomreaktorából jelenleg csupán kettő üzemel a 2011-es földrengés és cunami által okozott fukusimai atomerőmű-baleset nyomán felmerült biztonsági aggályok miatt. Az áramszolgáltató cégek júliustól kérelmezhetik erőműveik újraindítását az atomenergetikai hatóságtól, ehhez azonban a létesítményeknek a fukusimai baleset tapasztalatai alapján kidolgozott, szigorú biztonsági előírásoknak kell megfelelniük.

Ajánlott tartalom

Zöld akkumulátort fejlesztenek Bécsben

Az Osztrák Technológiai Intézet – 18 projektpartnerével közösen – az akkumulátorgyártás kizöldítését kutatja bécsi központjában az Európai Unió HORIZONE programja keretében. A cél, hogy újrahasznosított anyagokból állítsanak elő akkumulátorokat, de alternatív nyersanyagokkal is kísérleteznek majd. Az új technológiáknak köszönhetően csökkenhet az európai akkumulátorgyártás függősége a külföldi nyersanyagoktól.