Megújuló energiával működik a nyíradonyi rendezvénycsarnok

Megújult a nyíradonyi Harangi Imre rendezvénycsarnok energetikai rendszere, a 249,8 millió forintos beruházáshoz 212,3 millió forint európai uniós támogatást nyert a város önkormányzata – mondta Tasó László, Nyíradony fideszes polgármestere kedden, a beruházás átadásán.

Hozzátette: az önkormányzat 37,5 millió saját forrást biztosított a fejlesztéshez, az állam azonban a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság döntésének köszönhetően, az önerő-támogatás új rendszerének létrehozásával kézzelfogható és azonnali segítséget nyújtott a beruházáshoz. Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kultúráért felelős államtitkára az átadáson emlékezetett rá, hogy a rendezvénycsarnok az első Orbán-kormány időszakában épült és most a fejlesztést is a nemzeti együttműködés kormánya támogatja. 1998 és 2002 között sok minden elkészült Magyarországon, majd a lendület megtorpant, a cél pedig az, hogy folytatódjon a lendület – mondta Halász János, majd Tasó Lászlóval együtt átadták a beruházást. A projekt keretében megépült egy 183 négyzetméteres kazánház és tüzelőanyag tároló, beépítettek két faapríték-tüzelésű melegvíztermelő kazánt, valamint 28 darab napkollektort a használati melegvíz előállítására, illetve a medencefűtés biztosítására. A beruházással évente 11 millió forint működtetési költséget takarít meg Nyíradony önkormányzata – hangzott el az ünnepségen.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.