Mindent fel a felhőbe!

Az infokommunikációs ipar rohamos fejlődése megváltoztatta a világunkat.

Máshogy dolgozunk, szórakozunk, közlekedünk és így tovább. De az új technológiák hatással vannak korunk egyik legnagyobb problémájára, a globális felmelegedésre is. A szektor fejlődésének, saját ökológiai lábnyomának csökkentése mellett, jelentős a hatása más iparágak zöldebbé tételére is.
Az energia- és a közlekedési szektor károsanyag-kibocsátásának – a 2015-ben bekövetkező kicsúcsosodás után – 2020-ra vissza kell térnie a jelenlegi szintre, 2050-re pedig 50 százalékkal kell csökkennie – figyelmeztet a Greenpeace több mint 30 tudós és mérnök segítségével összeállított „energiaevolúciós” forgatókönyve.

Magáért és másokért

Az IKT szektor határozottan fellép saját termékei és szolgáltatásai energiahatékonyságának növelése érdekében, de ennél sokkal jelentősebb energiamegtakarításban játszik szerepet más iparágakban használt termékeinek fejlesztésével – állapítja meg a független kutatók által készített Smart 2020 tanulmány.
Ebben a törekvésben a környezetvédő szervezet szerint is kulcsfontosságú szerepe lehet az infokommunikációs technológiai (IKT) szektornak, például intelligens energiahálózatok, zéró kibocsátású épületek és hatékonyabb közlekedési rendszer létrehozásával.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.